Hajnali részegség, nem csak a költőknél üt be. Az álom rövid volt, villanásszerű, nem is láttam jól - valami zuhanyzóban állt, kezek a csempén maga előtt, a feje a két karja között előre hajtva, és ömlött rá a forró víz. Vizes fekete haj mindenütt, akár egy horrorfilmben. Csak darabokat láttam az arcából, több volt benne az érzés, mint a képszerűség.
Azt éreztem, hogy legalább negyven éves, de talán több is, és hogy elveszített valakit. Fájt ránézni a hátára. Reggel az volt az első gondolatom, hogy Uruha meghalt, és Aoi egyedül maradt Gombóccal, az élete felénél, mégis életképtelenül. Nem tudom. Szeretném őket békén hagyni a saját világukban.
Annyira szerettem volna megmenteni Aoit az éjjel... a megannyi magánya közül egy újabbtól. De hát időnként hátra kell vinni a hőseinket a hátsó kertbe, és lelőni őket, mint a kutyákat, ahogy Oscar Wilde is mondta.
Ebből valamikor valami fanficc lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése