Ez a koncert volt az év egyik legkedvesebb meglepetése.
A dolog úgy indult, hogy október 17-ére nekem tea parti jegyem volt Bécsbe a Metamorphose bálra, és terveztem még novemberre egy Mercury Rev koncertet is. Ez aztán több okból is elmaradozni látszott, aztán nagyjából október elején egy barátnőmnél láttam fészen, hogy megy valami koncertre, és kíváncsisából ránéztem, milyen zenekar ez. A The Piqnic volt.
Láttam, hogy japánok, de a név nem volt ismerős - na, gondoltam, ez nem is csoda, nem ismerhetek minden japán bandát én sem, sőt, de azért felnéztem youtube-ra, hogy lássam, mit tartogatnak nekem. És nem hittem a fülemnek: azt hittem, hogy Novemberst hallok! Nem sokat segített a dolgon, hogy a zenekar is (egy betű eltéréssel) az egyik Novembers album címének nevét viseli. De épp ezért majd' kiugrottam a bőrömből, hogy egy japán shoegaze banda ide jön fellépni, és pont akkor, amikor benne vagyok a scene-ben?
Próbáltam embereket toborozni és meghívni, de a con miatt, vagy a vasárnap este miatt senki nem akaródzott az este 10-es kezdésre eljönni, a végén négyen maradtunk - a három a kislány, meg én, a nagylány. A helyszínre érve belefutottunk egy ex-loli ismerősbe, aki meg az előzenekar (Dope Calypso) miatt jött, és aztán felbukkant Case, aki anno ezt az egész eventet nyilvánosságra hozta, de sajnos kevés sikerrel, mert a közönség úgy kb. 40 főből állt, az alkalmazottakat is beleértve.
Szóval, kilenc körül megérkeztem, némi családi dráma után, nem, túl jókedvűen, amit egy kis viszki-kólával sikerült feljavítani. Amíg kint álltunk, az énekes néha kijött cigarettázni - megállapítottuk, hogy nagyon kis fiatalka, de nagyon helyes is. Bent egy kicsit szeparálódtunk, mert az előzenekart a különteremben is jól lehetett hallani - belefutottunk Case-be is, aki megmutatta az új fényképezőjét, én pedig rávetettem magam a merch pultra, mert elhatároztam, hogy veszek cédét. Hát, a merch pultot alig lehetett látni a sötétben, Hana a telefonjával világított nekem, hogy lássam az árakat - amik euróban voltak kiírva, és nem voltak túl olcsók. (Ja, és cuki kimonóselyem pénztárcák, gyűrűk, meg pólók is voltak, de annyit már nem hoztam magammal - így is a taxipénzemet költöttem el.)
Összefogtam a két demót és az első albumot, majd átnyújtottam a japán srácnak, aki meglepően jó angolsággal megkérdezte: "Ti itt ugye nem eurót használtok?" Mondtam neki, hogy nemigen. Erre kiszámolta, hogy mennyi lesz, én odaadtam neki egy nagy bankjegyet, de mondta, hogy nem tud visszaadni. Mondtam neki, hagyja csak, nem érdekes. Erre megkért, hogy várjak, kiment a kocsihoz, visszajött egy kartondobozzal, és a kezembe adott egy kis kitűzőt az apró fejében - a vicc az, hogy remekül megy a Liquidroomos kitűzőmhöz, amit meg a Novembers koncerten kaptam ajándékba.
Ezek után kezdődött a koncert. Beálltam a jobb szélre, kamera a kézben, és akkor... whoa. Ezek jók. Ezek nagyon jók!
Elképesztően erőteljes hangulatot csináltak, mindenki értett a saját hangszeréhez (a basszusgitáros lány különösen kiemelkedően zseniális volt, a majdnem akkora gitárral, mint ő maga), az énekes teljesen átszellemült, és fura, kis aszpergeres röpködéseket csinált a kezével - a basszusgitáros teljesen másik univerzumban volt, de az egész valami földöntúli harmóniát eredményezett.
És ismét orgazmus, fülön keresztül. Csodálatos összhang, és nagyon jó hangulat alakult ki.
De amikor harminc perc után közölték, hogy last song, és játszottak két számot még, akkor egy kicsit azért felvontam a szemöldököm. Visszatapsoltuk őket, amin őszintén meglepődtek, és az énekes szerényen belemosolygott a mikrofonba, hogy megköszönje - nem is értem, ezek tényleg nem tudják, hogy ennyire jók?
Koncert után, amikor elkezdtek rámolni, odamentem hozzájuk autogramot kérni a lemezeimre - hát ezen is meglepődtek. Irtó kedvesek voltak, kicsit csevegtem velük japánul (a szokásos: "Hogyhogy ilyen jól beszélsz japánul?" "Kicsit tanultam az egyetemen." "Melyik egyetemre jártál Tokióban?" - köszike :D ) , megköszöntem az estét, és elindultam haza. Még éjszakai busz nélkül hazaértem, a városon keresztül a közvágóhídról. És gazdagabb lettem egy új fiatal kedvenccel.
Helyszín: 10/10. Szuper kis klub, jó hangosítás!
Közönség: 10/8. Kevesen voltunk, mert nem hozott magával mindenki még egy embert.
Hang: 10/18 - FÜLORGAZMUS.
Koncertélmény: 10/9,3 (lehetett volna hosszabb is)
Trófeák: 3 cd, mindhárom aláírva, és egy kitűző ^-^
Elképesztően erőteljes hangulatot csináltak, mindenki értett a saját hangszeréhez (a basszusgitáros lány különösen kiemelkedően zseniális volt, a majdnem akkora gitárral, mint ő maga), az énekes teljesen átszellemült, és fura, kis aszpergeres röpködéseket csinált a kezével - a basszusgitáros teljesen másik univerzumban volt, de az egész valami földöntúli harmóniát eredményezett.
És ismét orgazmus, fülön keresztül. Csodálatos összhang, és nagyon jó hangulat alakult ki.
De amikor harminc perc után közölték, hogy last song, és játszottak két számot még, akkor egy kicsit azért felvontam a szemöldököm. Visszatapsoltuk őket, amin őszintén meglepődtek, és az énekes szerényen belemosolygott a mikrofonba, hogy megköszönje - nem is értem, ezek tényleg nem tudják, hogy ennyire jók?
Koncert után, amikor elkezdtek rámolni, odamentem hozzájuk autogramot kérni a lemezeimre - hát ezen is meglepődtek. Irtó kedvesek voltak, kicsit csevegtem velük japánul (a szokásos: "Hogyhogy ilyen jól beszélsz japánul?" "Kicsit tanultam az egyetemen." "Melyik egyetemre jártál Tokióban?" - köszike :D ) , megköszöntem az estét, és elindultam haza. Még éjszakai busz nélkül hazaértem, a városon keresztül a közvágóhídról. És gazdagabb lettem egy új fiatal kedvenccel.
Helyszín: 10/10. Szuper kis klub, jó hangosítás!
Közönség: 10/8. Kevesen voltunk, mert nem hozott magával mindenki még egy embert.
Hang: 10/18 - FÜLORGAZMUS.
Koncertélmény: 10/9,3 (lehetett volna hosszabb is)
Trófeák: 3 cd, mindhárom aláírva, és egy kitűző ^-^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése