Koncertek Japánban 6/5 és 6/6: The Gazette, Hanyu City Bunka

Tartozom egy beszámolóval. Bár tudom, igazából senkit sem érdekel már ilyen távlatból, de nekem legyen meg, ha egyszer az Alzheimer leterít, meséljétek el majd, mennyire klassz nyaram volt.

Szeptember 5-e, Tokió. Kellemes, 23-24 fok, 85% pára, és én elindulok kicsit a szálloda környékén fotózni. Tudom, hogy időben ki kell érnem Hanyu Citybe, ami Saitama prefektúrában van, ami (ellenőrizhetitek térképen) nincs a szomszédban éppen. Ittam egy kávét a Starbucksban, elmajszoltam egy szendvicset, és felszálltam a végeláthatatlan távolságba tartó helyi vonatra.

Már ezen a vonaton is kezdtek szállingózni a mindenféle Blackmoral cuccokba öltözött lányok, akik tényleg tetőtől-talpig merchben voltak: még az mp4 lejátszójuk is a Gazette special edition Sony volt, és noha barátnők voltak, egymás mellett ülve Gazettet hallgattak, és a Blackmoralos telefontokjukban megbújó ájfónt nyomogatták. Egy ponton leszállt mindenki, mentem én is, aztán átszálltunk egy még inkább helyi vonatra. Körben termőföldek, kis házak... esküszöm, ennyire vidéken még "vidéken" sem voltam Japánban. 

Aztán megérkeztünk Hanyube. Tudtam, hogy lesz busz shuttle, és bár térképen nem tűnt nagy távolságnak a koncertterem és a pályaudvar, gondoltam, hát csak ők tudják. Felszálltam a rakás hardcore fan közé, és jól tettem, mert a busz vagy tíz percig ment a csarnok felé, ahol a koncert készülődött. 

Megérkeztem, kicsit szemerkélt az eső, és kígyózó sor állt a "regisztrációnál", mert ez ugye Heresy Only koncert volt, ami azt jelentette, hogy hiába volt jegyed, akkor is be kellett mutatnod a kártyádat, amivel kaptál egy karszalagot, amivel aztán vásárolhattál meg bemehettél. Ráadásul, én, a hülye gajdzsin, még jeggyel sem rendelkeztem, azt ott a pultnál kaptam meg a karszalagommal együtt. Aki emlékszik még a DC Commune alatti mizériámra, az tudja, mit küzdöttem azért, hogy megkapjam otthonról a Heresy kártyámat, amit nagyon komolyan is vettek.

Durván negyven perc sorbaállás után beállhattam a második sorba, a merchekért. Egész bevásárlólistával jöttem, és bár egy kis hang azt mondta nekem, hogy ráér ez még holnap is, minek cipeljem azt a sok cuccot, hát végül nem hallgattam rá, és végigálltam egy újabb 50 perces sort, hogy vehessek egy kupac holmit. (Íme:)

A sorbaállás jó ötlet volt, mert a kalapok még aznap elfogytak, a pólók nagy része is (miért nem csináltak többet?), szóval na, komoly tolongás volt a cuccokért. Aztán azon kaptam észre magam, hogy ott vagyok, délután 1 óra van, és én éhes vagyok, és még órákig nem fog kezdődni a koncert. Úgyhogy átbattyogtam szembe a curryzőbe, és rendeltem magamnak egy nagy tál zöldséges curryt, amit el is fogyasztottam, de akkor még mindig sehol nem voltunk a kezdéstől. Szerencsére volt 3G-m, meg gyorstöltőm, így viszonylag nyugodtan elnetezgettem, amíg vártam.

Beengedés. Megyek nagy elánnal, kezemben az óriás kalapdobozzal, és már van egy kis fanyalgás a szívemben. Nem tehetek róla. Én szeretem a Gazettet, de hát ez az album, lássuk be, ez azért nem túl jó. Remegek a 38-as szék fölött, hogy Aoi oldalán legyen... és bakker, nanáhogy Uruha elé kerülök! Ezt nem hiszem el! Hogy a bedugatlan léggitározását nézzem egész este? Nem, köszönöm! 

Úgyhogy inkább fogom magam, és megpróbálom elcserélni a jegyem. Senki se akar Aoi előtt cserélni velem. Ugye, az összes gajdzsint mindig egy sorba ültetik, általában a 7-9 közé, így senkit nem ért volna veszteség... de ezek mind REITA rajongói voltak! Ahogy ott kérdezgetem, hogy "don't you like Uruha?", egyszerre csak egy japán lány hátrafordul, és megkérdezi, hogy "Uruha elé szól a jegyed?" Mondom igen. Kérdezi, hová, én meg elgesztikulálom neki. Erre ő majdnem irigykedve, mosolyogva rám néz, hogy neki Uruha a kedvence, és még sose sikerült Uruha elé jegyet kapnia, ő most irigykedik. Namondom... legyek én a büdösgajdzsin, aki ajánlatot tesz? 

Mert ugye, Japánban nem dívik elcserélni a jegyedet. Mert hát, minden tagot egyformán kell szeretni. Meg hát, jegyet cserélni az ember maximum a spanjaival szokott, ennek a lánynak meg szerintem nem sok spanja volt. Gondoltam, egy életem, egy halálom, megkérdezem, akar-e cserélni, és próbáltam rossz japánsággal elmagyarázni azt is, hogy szívesen ráfizetek, mert az ő jegye két sorral előrébb szól, mint az enyém. De ő csak vigyorgott, mint a tejbetök, kicseréltük a jegyünket, aztán, elhúzott. Pár perc múlva azért visszajött, hogy a jegyet visszacserélje, mert ezek névre szólóak voltak, és neki az kellett, amin a sajátja van. Érthető. 

Így kerültem a hatodik sorba, pontosan Aoi elé, tőle kicsit balra, de csak annyira, hogy tökéletes rálátásom legyen az egész színpadra. Visongott a lelkem, mit ne mondjak! Aztán elkezdett sötétedni, elkezdték bejátszani a Nihilt intro gyanánt, és nekem akkor elkezdett hevesebben verni a szívem. Te jó ég! Kijöttek a színpadra, és Aoi megállt a mikrofonállványa előtt, és annyira, de annyira gyönyörű volt, hogy elnyikkantottam magam. Aztán csönd lett. Aztán belevágtak a Dogmába. 

Egy biztos, a Gazette egy fillért sem spórolt a színpad- és látványtechnikán. Gyönyörűen volt berendezve, mindenféle rituális fáklyával, a háttérben vetítéssel, lézerekkel, reflektorokkal, tökéletesen megkomponált látványszimfónia volt, sosem ugyanolyan, sosem ugyanaz. És Aoi... Aoi gyönyörű volt, mondtam már? Szerintem a harmadik szám környékén összeakadt a tekintetünk egy pillanatra, és attól kezdve én kész voltam, mint a mateklecke. Főleg, hogy Aoi utána egyre többször és többször nézett egyenesen RÁM. 

Na most, itt egy kis magyarázattal szeretnék szolgálni. Tisztában vagyok vele, hogy Aoi rövidlátó, kontaktlencsét hord, és a színpadról általában nem látszik semmi az ellenfények miatt. De én pont egy olyan széken ültem (jó, meg még a körülöttem álló 4-5 ember, nem csak én), amire egy színpadi reflektor is odavetült, ami azt hiszem, Reitát világította be hátulról-oldalról. Szóval időnként azt vettem észre, hogy így világít a mellkasom a sötétben. Mert hát kábé tökig ki voltam dekoltálva, és ott álltam a jouren sorok után közvetlenül, egyetlen gajdzsinként egy rakás japán lány között, akik mind valamelyik fekete pólót viselték az aktuális kínálatból. Ja, és szőke vagyok, ezt még tegyük hozzá, plusz a selfie-k alapján a szépen lebarnult bőrömhöz képest világítottak az arcomban a nagy kék szemek. Most nem fényezni akarom magam, csak illusztrálni, hogy eléggé kikerülhetetlen látvány voltam azon a környéken. 

Alexa azt mondaná erre, hogy "beteljesült a szerelmünk Aoival" - tudjátok, az a pillanat, amikor a Sztár meg Te egymásra néztek, és te látod a Sztáron, hogy ő tényleg téged lát, és tudja, hogy mekkora idióta fan vagy és mindent megtennél érte, és ez mosolyra fakasztja. És attól kezdve Aoival mi végig ájkontaktoltunk a koncert alatt. Érdekelt is engem, hogy miket nyom Ruki a színpadon, meg hogy Uruha hogyan próbálja kizárni a külvilágot a túlvégen... nekem hatalmas A-betűk villogtak a szemeim helyén. 

Azért próbáltam követni a koncertet, és szuper volt a retró-setlist, igaz, sok beiktatott pihenéssel (minden 2-3 szám után álltak csöndben vagy egy percet, nekünk háttal a színpadon), de hát Suicide Circus, meg Gabriel on the gallows, hát azért volt partihangulat rendesen. Én próbáltam figyelni a joureneket, hogy mikor milyen furikat csinálnak - pláne hogy ők már előre kitalálták az új számok koreográfiáit is, én meg igyekeztem utánozni, amit csinálnak...* általában nem sikerült elsőre, de amikor a második refrénnél jól csináltam, akkor Aoi kitartotta a jobb kezét, és mutatott nekem egy felfelé hüvelykujjat. Azt hittem, hogy ott ájulok el. 

* Hozzátenném, hogy előttem két NAGYON idegesítő jouren állt, akik egy ponton rettentően berágtak Aoi valamelyik gesztusára (meglehet, pont miattam, mert egyszer-egyszer hátrafordultak és jóóól megbámultak), majd ezek után karba font kézzel állták végig az egész koncertet, sértett arckifejezéssel, félig a kijárat felé fordulva. 

Hogy egy kicsit a koncertről is beszéljek: a hangzás... az nem volt a legjobb. Végig az járt a fejemben, hogy ezt az albumot nem élő előadásra találták ki, ahhoz túl sok benne az elektronikus zaj meg zörej. Kai időnként eléggé ki volt készülve, főleg a vége felé, mert voltak azért olyan ritmusok meg tempók, amiket le a kalappal, hogy ilyen szabályosan le tudott játszani... Aoi meg Uruha pedig sokszor csak álltak és lógatták a fejüket, mert addig bejátszásról ment a női vokál, meg az egyéb hangeffektek. Reita, hát Reita néha egy kicsit túlpörgött, és a koncert elején annyira túl volt hangosítva a basszere, hogy kábé semmit sem lehetett hallani tőle, legfeljebb Rukit. Na de, Ruki viszont szintet lépett, mintha kicserélték volna a hangszálait valaki máséra - esküszöm, időnként, ha behunytam a szemem, azt gondoltam, hogy Dir en grey-en vagyok, csak valamiért Kaoru ilyen fura Gazettes stílusú számokat írt mostanában... Nem viccelek. Most már van olyan jó hangja NÉHA, mint Kyonak. Egy szó mint száz: nagyon, nagy próbálták visszaadni a cédé hangzásvilágát, és ez sajnos sikerült is, csak a koncertfíling rovására. 

Az encore előtti utolsó szám az Ominous volt, ami talán a legjobban sikerült (ne szépítsünk, az egyetlen igazán jól sikerült) szám az albumról, de ez egy olyan, amit mindig és mindig aktuális lesz. Aoi az akusztikus gitárral, valami elképesztően csodálatos volt, és Ruru egy kicsit végre odafigyelt rá, nem a sarokba fordulva játszott. Megvolt az összhang, megvolt a kémia. És gyakorlatilag az első szóló után, amit Ruru játszott, végig Aoi nyomta le az összes többi szólórészt, vaskézzel, de Aois lazasággal. Csodálatos volt. Mondanám, hogy egy pillanatra katartikus élmény, és el is felejtettem, hogy Gazetten vagyok. Aoi hagyta el utoljára a színpadot, én meg lerogytam a székbe.

Az encore durva volt és intenzív. de minden percét élveztem. Akkor már jó volt a kedvem, mondjuk úgy, mert megkaptam, amiért jöttem. Az utolsó szám, a Tomorrow never dies után mindenki odajött a színpad szélére dobálni - Kai kivételesen pontosan dobott, nem úgy, mint szokott; Ruki is osztott egy kis vizesüveget, és hát Aoi... nem mertem remélni, hogy elkapok egy pengetőt, de így 33 évesen, ennyi koncerttel a hátam mögött, igazán elkaphattam volna egyet már. És akkor Aoi rám nézett, és felém dobott engem, és én, a teljesen lyukas kezű ("he's a dropper!"), elkaptam egy felém repülő, 2 x 2 cm-es, lapos, két gramm súlyú tárgyat. Egy kézzel. És ahelyett, hogy kikapták volna a kezemből, a körülöttem álló jourenek mosolyogtak és gratuláltak. Én meg azt hittem, mindjárt elbőgöm magam. 

És az encore után, amikor reménykedtünk a második encore-ban, na akkor jött csak az igazi meglepetés! Kivetítőn megjelent a 3rd movement, a kislemez, amit már sejtettünk előre - az UGLY. Namost, levetítették a klipet, amit nyár végén a hardcore fanok közreműködésével forgattak, és a klip nagyon durva volt - ha a Diru Obscure-ja a top 5 undorító videoklip között végzett, akkor az UGLY klipje miatt új listát kell majd állítani. Véres volt, és fetisiszta, és nőket tárgyiasító, és erőszakos, és még nagyon közönséges is. A szám viszont, na az jónak ígérkezik - arányosan durvulós és melodikus. 

Én kiszaladtam a vécébe, és hangos OMG OMG felkiáltásokkal kísérve elkezdtem sírni. Plusz, apróbetűs rész, aki a tévében is elkapcsolja a hüvelygomba reklámot, ne olvassa tovább, de Aoi úgy megdugott a szemével és úgy elvette a pengetőszüzességemet, hogy egy héttel előbb jött meg, mint kellett volna.

Setlist:

00. NIHIL
01. DOGMA
02. RAGE
03. DAWN
04. WASTELAND
05. BIZARRE
06. GABRIEL ON THE GALLOWS
07. VENOMOUS SPIDER'S WEB
08. DERACINE
09. GRUDGE
10. THE SUICIDE CIRCUS
11. INCUBUS
12. LUCY
13. PARALYSIS
14. BLEMISH
15. DEUX
16. OMINOUS

Encore
01. VORTEX
02. INSIDE BEAST
03. ATTITUDE
04. DISCHARGE
05. TOMORROW NEVER DIES
Koncertélmény: 10/8.7
Hangzás: 10/7
Helyszín: 10/10
Szervezés: 10/7
Közönség: 10/9
Aoi: 10/1000000000000000000000000000000000000000

És hogy ne csak az emlékek szépítsék meg a koncertet, itt van pár gondolat az azonnali, rögtönzött beszámolómból:

- Hangosítás: az elején borzalmas volt, Reitán kívül kábé semmit nem lehetett hallani, valószínűleg amikor kipróbálták a hangzást, még nem 3000 ember volt a teremben, de ezt idővel megoldották. Rengeteg gitárcsere volt, majdnem minden szám után. 

- Színpadi előadásmód: ez az album nem élő előadásra született, ahhoz egyszerűen túl sok benne a kórus és az elektronikus betét. Voltak olyan 40-60 másodperces blokkok (4 perc körüli számokról beszélünk, helló!) amikor mindhárom gitáros állt és nézett maga elé, mert csak dob volt és a bejátszott hangsáv, meg néha Reita. De Aoi meg Uruha garantáltan nem fáradtak el a sok gitárjátékban. Részben ezért is tettek be sok régi, népszerű bulizós számot a setlistbe, mint a Suicide Circust pl. 

- Színpadtechnika, látvány: kurvajó volt. A háttérben néha vetített "wasteland" ment, néha pedig a Dogma-logó, Kai dobkészletén is néha világított a logó, voltak "földbe szúrt fáklyák", a tetejükön a fém logóval, és néha fellobbantak, természetesen összhangban a zenével. Lézerek, reflektorok, amit akartok és el tudtok képzelni, mind tökéletes összhangban a dallamal, jól megkoponálva, sosem egyhangúan, nem ismétlődve. Tíz pontból tizenkettő. 

- Ruki: mélyebb, teltebb hangja lett, és megint volt egy minőségi ugrása - konkrétan voltak pillanatok, 10-15 másodpercekre, amikor azt hittem, Dir en grey-en vagyok és Kyot hallom (csak nem pont Kaoru gitárjátékával kísérve, de ezt azért egy fél bóknak könyveljétek el), a haja nagyon visual kei-esen volt megcsinálva, fekete volt, sokfelé állt, és egy szintén elég classic vkei fellépőruha volt rajta. Nem sokat MC-zett, legalábbis szokott ő (Japánban) ennél többet is. Azt sem kérdezte meg, hogy ki jön holnap is, pedig azt mindig meg szokta. 

- Uruha: semmit sem láttam és hallottam szinte belőle, de ez jobb is így. Továbbra sem csapatjátékos, végig maga elé nézett, és háttal vagy félháttal állt mindenkinek. Ruki próbált vele kommunikálni, Aoi meg Reita állandóan nézték, de mintha bezárkózott volna a saját kis világába. Néha kijött a színpad szélére, és letérdelve az ágyékán gitározott a fanjainak. Két gitárszólója volt, amit mindkétszer az emelvényén játszott el, zöld reflektorokkal dúsan megvilágítva, hogyha nem vennénk egyébként észre, akkor is biztosan jól lássuk. Nem rontott, és be volt dugva a gitárja végig, szóval hurrá. 

- Kai: szintet lépett, olyan ritmusokat játszott, hogy én már a lemezen is úgy voltam vele: hű, ha ezt lenyomja élőben is, akkor le a kalappal. Lenyomta. Kai olyan, mint egy gép, órát lehetne mellé igazítani, de nem olyan Shinyás gépiességgel csinálja, hanem lazán és játékosan. Marhára élvezte a koncertet, olyankor összeharapta a száját vigyorában. Még dobni is megtanult!  

- Reita: az orrától fölfelé fekete maszkban, nagyon nagyon szőkén, még mindig nulla mozgáskultúrával, de szintén a tőle megszokott profi hozzáállással nyomta végig a koncertet. Erőteljes, agresszív basszusjátéka volt. Nagyjából Aoin kívül senki le se szarta, hogy ott van a színpadon, úgyhogy általában neki játszott, vagy hátul ingatta a fejét. 

- Aoi: végig vigyorogta a koncertet, mint a tejbetök, és ez meg is látszott a koncert hangulatán! Nem unatkozott, és amikor épp nem kellett játszania, akkor is táncolt, mozgott, hergelte Reitát, vagy átment Uruha oldalára. Fekete szoknyában volt, és a haja egész dúsnak tűnt. És VÉGRE, egy olyan album, amiben Aoi elemében van! Tény, hogy nem ő kapta a nagybetűs gitárszólókat, de több kisebb szólót, vagy éppen dallam-témát igen, kábé az összes olyat, ami igényel némi technikát is. Az Ominous-ban az első szólórész kivételével MINDENT ő játszik, amit nem gondoltam volna, de kellemes csalódás volt. A Sugizo-szerű modelljét használta leggyakrabban (a villás végű Eclipse V8-hoz hasonlót), és nagyon stabil volt a keze. Sokat piszkálta a fülesét viszont, szerintem nem hallotta jól Uruhát, és az se segített a helyzeten, hogy Ruru mindig a hátát mutatta neki, így az egyik számban elcsúszott tőle, és volt egy másodperc-törtrésznyi különbség a kettejük játéka között. Nem Aoi hibája volt, tényleg. 

- Setlist: sok sok régi szám belevegyítve az újak közé. Ami egyrészt jó volt, mert egy Suicide Circus-ra mindenki felkapja a fejét, és fel lehet kavarni vele az állóvizet, másrészt kicsit amatőr fogás is volt, mert az album önmagában, a már ismertetett problémák miatt, nem áll meg a saját lábán. Ennek ellenére nincs okom panaszra.

- Bónusz: a koncert végén második encore-ra vártunk, amikor beadták az új, novemberben megjelenő kislemez videóját, az UGLY-ét. Hát nagyon durván véres és tabudöntögető volt, a közönségesség határát jócskán átlépve, de a szám tetszetős és catchy, van benne headbang és dallam egyaránt. 

- Személyes bullshit: Uruha elé szólt a jegyem, én meg No Fucking Way felkiáltással átmentem a túloldalra és megpróbáltam elcserélni. Ugye a gajdzsinok mindig tömbösítve vannak, általában ugyanabban az egy vagy két sorban, ami a hetedik és a kilencedik volt. Miközben alkudozni próbáltam, egy japán lány hátrafordult, és azt kérdezte: "Uruha?" Mint kiderült, imádja Uruhát, de még sose ült előtte, és a japánoknál a csere nem divat, kivéve a spanjaiddal, szóval szegény lány eddig mindig belenyugodott. Így kerültem két sorral előrébb, bele a jouren (hardcore fan) brancsba, illetve pont mögéjük.A jouren egy nagyon háklis közönség, az előttem álló két csaj valami gesztusán Aoinak úgy besértődött, hogy utána csak álltak és nem csinálták a furikat, sőt, lekezelő kézmozdulatokkal integettek. 

Visszatérve a helyemre, azt kell rólam tudni, hogy le vagyok barnulva, ki vagyok szőkülve, és egyébként is elég kék a szemem, ami miatt naponta megbámulnak az utcán és szóvá is teszik. És szembe volt velem egy reflektor. Aoi kijött, én meg pont szembe voltam vele, remekül megvilágítva, egyetlen gajdzsin a rakás hiperszenzitív és unásig látott (mert ugye ők mindig elöl vannak) jouren között. Úgyhogy Aoi attól kezdve nekem játszott és nekem gesztikulált, mint a tanár az okos, figyelő szempárnak a padban. Az egyik új szám alatt, amihez a jouren már kitalálta a megfelelő furitsukét, megpróbáltam én is utánuk csinálni, és kb. a második versszakra úgy-ahogy sikerült is, amire Aoi, akinek épp semmi dolga nem volt, csak állni a gitárjával, egy feltartott hüvelykujjal reagált. Szóval, szemkontakt, vagy szem-cickó kontakt végig megvolt, mert néha nem tudtam eldönteni, hová is néz. És akkor az encore után rám nézett, és én akkor tudtam, hogy azt nekem dobja. ÉS A LYUKAS KEZEMMEL ELKAPTAM a pengetőt! Igaz, hogy majdnem el is ejtettem, és előttem a fanclubos csaj már kapott a kezem után, de azonnal javítottam az elkapást és a tenyerembe szorítottam, akkor már nem vette el tőlem senki! 

- Merch: rengeteget vettem, de hozzátenném, nem magamnak. Magamnak egy tükröt, egy törcsit és egy macit vettem. A fehér póló borzasztóan néz ki, nadrágot SENKI nem vett konkrétan,legalábbis akiket láttam, a táska és a borítéktáska rossz anyagból van, a fekete póló néz ki jól, a kockás ing, meg a kalap. És a telefontokok! Csak ha nincs iphone-od, akkor azokért is kár. 

- Összesítés: 10/7.7 pont, de csak Aoi miatt, ő felfelé húzta az egészet. A Breakerz rosszabb volt azért. És ma még nagyon feszültek voltak az újdonság hatása alatt, holnap lehet, hogy jobb lesz.

* * *

Másnap, szeptember hatodika. Szakadó eső. És a hajam háromszor annyi, tiszta göndörség, és a fáradtság már levert a lábamról. Elhatároztam, hogy ráérek én még kimenni... aztán elaludtam persze a nap első felét. Így aztán csak egy gyors szusizás fért bele indulás előtt, aztán mentem is egyenesen ki Hanyu Citybe. És jól tettem, mert valami bizarr oknál kifolyólag a koncert előbb kezdődött, mint előző nap!

A merchek addigra teljesen elfogytak szinte. Még jó, hogy előző nap sorban álltam értük...

És persze megint Uruha elé szólt a jegyem. Ma, hogy nem Heresy Only koncertről volt szó, már meg se próbáltam elcserélni. Egyszerűen átmentem Aoi oldalára, és megkérdeztem két külföldi csajt, hogy foglaltak-e a mellettük lévő üres helyek, számszerint négy. Mondták, hogy nem. Én addig álltam mellettük, amíg sötét nem lett, és el nem kezdték játszani az intrót, és akkor puff! Odaültem az egyik üres székre. Később, de még az intró alatt befutott mellém két nagyon durván classic loli lány, akik szerintem szintén az üres helyekre pályáztak (mert ugye gajdzsin sor volt), és beálltak mellém... Az egyiknek olyan seggig érő haja volt, a sajátja, és amikor headswirlt csinált, úgy csapott végig rajtam a haja, mint a korbács!

Másolom az azonnali beszámolómat, mert ez nagyjából mindent lefed:

- teljesen más setlistet játszottak, na jó, nem teljesen, de eléggé másmilyent. Pörgősebb volt sokkal, lendületesebb.
- TELJESEN áthangszerelték az új számokat, illetve gyanítom, eleve két verzióban készültek, és ez volt a koncert változat. Sokkal jobban hangzik, sokkal több a gitár, nincsenek üresjáratok. Wow. Tegnap is kezdhettek volna ezzel, nem kellett volna ragaszkodni hozzá, hogy ugyanazt a hangzást adják vissza, mint a lemezen.
- MINDEN, azaz minden tegnapi hibát kijavítottak, tökéletes volt a hangosítás, tökéletes volt az összhang. Ugyanott volt egy kis elcsúszás, mint tegnap, de ezt leszámítva perfekt, professzionális koncertélményt kaptam.
- FILTH IN THE BEAUTY, ÉS EZZEL MINDENT ELMONDTAM.
- Ruki hangja nem volt elég pihent, tegnaphoz képest kicsit karcos, reszelős volt.
- Reita elszórakoztatta magát
- Uruháról ne beszéljünk
- Kai a szokottnál is energikusabb volt.
- Aoi. Aoi ma felülmúlta önmagát, de ez cakkumpakkum az egész bandára igaz.

- Fanservice:
Ruru odament Rukihoz, aki megcirógatta az állát, mint egy macskának
Reita Aoi szembefutás, guitar battle.
Aoi az egyik szólója után térdre esett a gitárral, és nagyon drámaian kialudtak rajta a fények.
Omimous végén, mielőtt Aoi lejött volna a színpadról, finoman végigsimított búcsúzóul az akusztikus gitárja oldalán, mintha csak egy fekvő nő derekán simított volna végig. Best epic fangirl moment EVÖR.

- Extra: nem adták le a klipet! Az csak a Heresyseknek járt!
- Bónuszinfó: a fehér póló, a nadrágokból az S és M, illetve a fülbi is elfogyott.

És beszámoló végén már csak annyit, hogy hazafelé majdnem pacallá áztam. A Dogmás törcsi mentett meg tőle, így a fejem legalább megúszta.

Extra: egész Japánban nem láttam egyetlen olyan IGAZÁN jó pasit sem. Na, itt a koncerten, amikor az esőben az utolsó shuttle buszra szálltam, akkor igen. És az a szomorú, hogy nem is pasi volt.

Hanem a létező legtökéletesebb Aoi cosplayer lány, akit valaha láttam. Azt hiszem, egy kicsit beleszerettem, legalábbis kaptam tőle egy nagy múzsacsókot, és az inspirációs nászunk gyümölcse már egy .docx formájában fejlődik a laptopomon.

Koncertélmény: 10/9

Hangzás: 10/9.5

Helyszín: 10/10

Szervezés: 10/5 (esőben a shuttle busz...)

Aoi cosplayer lány: 10/1000000000000000000000000000000000000000

Ja, és setlist:

00. NIHIL
01. DOGMA
02. DAWN
03. BIZARRE
04. Derangement
05. Headache Man
06. PARALYSIS
07. WASTELAND
08. DERACINE
09. GRUDGE
10. Sugar Pain
11. RAGE
12. INCUBUS
13. LUCY
14. BLEMISH
15. DEUX
16. OMINOUS

Encore
01. Cockroach
02. Hyena
03. Clever Monkey
04. Sludgy Cult
05. Filth in the Beauty

Esküszöm, most egy darabig visszafogom magam koncertbeszámolóügyileg, és készítem a lelkem az X-Japanra...