Ez volt az a koncert, amiről egy nyamvadt fotóm se maradt. Meg úgy majdnem semmi sem. Azért elmesélem, jó?
Augusztus 31-én egyszerre elcsigázottan és kipihenten érkeztem vissza Oszakába Kinosakiból. Az előző napi fürdőzés, és a kényelmes ágyban, tiszta szobában alvás kicsit segített, de persze nem sokat. Akik olvasták a korábbi beszámolóimat, azok tudhatják, hogy ekkor már két éjszakai buszozáson, és két egész-estés koncerten voltam túl, plusz egy sporttáska végighurcolásán a teljes Kansai-régióban, meg kicsit Tokióban is. Ráadásul éjszaka újabb távolsági busz várt rám, és a nagybetűs Tokió az út végén, úgyhogy ezt a napot, a hónap utolsó napját, a relaxálásra szántam.
Visszaérkezvén Oszakába, az első dolgom volt elmenni a buszpályaudvarra letenni a csomagomat, hogy ezzel már ne legyen gond. Útközben összetalálkoztam néhány talpig Blackmoralba öltözött lánnyal, akik feltételezhetően a Gazette autogramosztásra mentek, ami valahol ott volt a környéken aznap. Majd találkoztam Charlie-val, a kedvenc haverinámmal a kintlét alatt, és elmentünk egyet okonomiyakizni, majd karaokézni is egyet. Karaokézás közben kiszaladtam, átöltöztem, megállapítottam, hogy túl ribancos vagyok a szakadó esőhöz, és visszaöltöztem, mert gondoltam, Tatsurót úgysem érdeklem, akkor meg minek.
És sikeresen majdnem lekéstem ezt a koncertet is. Én nem tudom, mi a fene bajom van nekem, hogy Oszakában csak úgy lekésegetem a koncerteket. Szerintem a város generális hangulata tehet róla, mert itt mindenki olyan marha laza és ráérős.
Szóval, már késésben vagyok, a beengedéshez képest mindenképp, pedig marha alacsony sorszámú (200 alatti A-jelű) a jegyem. Na, megérkezem a BigCat-hez, ami konkrétan egy pláza ötödik emeletén volt, és az öt emeletnyi lépcsőn már állt a sor, egészen a fönti bejáratig. Lent egy pasas a 800-as számúakat szólította... na, én ott lesápadtam. Felmentem egy félemeletet, de hát ott már állt a tömeg. Mellettem egy lány ránéz a jegyemre, és mondja: de hát az A-s! Menj előre! Én meg kicsit sokkolok, és kérdezgetem, hogy ez biztos okés-e, de mondja, hogy menjek csak. Úgyhogy heves szuimaszen, szuimaszen felkiáltásokkal mászom felfelé az ötödikig. Az utolsó lépcsőfordulóban már nem tülekszem, előveszem a szokásos (ugye tudjátok?) 500 yenes érmémet italpénzre, és megyek az ajtóhoz. Belépek, adnám az italpénzt, mire közlik, hogy 600 yen. Bammeg, kifogom az egyetlen 600 yenes italdíjas helyet? Nyúlok az aprópénztárcám felé, és próbálnám nem feltartani mögöttem a sort a további 800+ embernek, amikor egyszerre mögöttem egy nagyon csinos, Ószaki Nana külsejű lány a kezembe nyom egy százjenest. Rutinból odaadom a pasasnak, neki meg megköszönöm, közben előkerült a tárcám, adnám vissza neki a százasát, de nem fogadja el. Szaladok utána, de még akkor se fogadja el, amikor mondom neki, hogy szerencsepénz. Hát mennyire kedvesek már ezek az oszakaiak?
Beállok hátra, mert hát fáradt vagyok, nem vagyok úgy öltözve, szétáztam, meg amúgy is, a Lynch mérsékelten érdekel, a MUCC-ra meg csak becsületből jöttem el, és úgyis ők lesznek a második act. Állok, hátul, mert a jouren már befoglalta az első sorokat, és jól elvagyok az ásványvizemmel, amikor egyszerre csak - mit hallok? - a Suiren bevezető hangjai csendülnek fel. Körülöttem az összes Lynch fan lány megdermedt, nézte a plafont, forgott jobbra-balra hangos "eee? mukku?" felszólalások kíséretében, majd marha gyorsan kapcsoltak, és ELINDULTAK HÁTRA. Nézem, hogy mi van, de a Lynch fanok már ott magyarázzák nekem, hogy menjek előre. Honnan látták egy rózsaszín pulcsiból, hogy én nem vagyok Lynch fan? Sejtelmem sincs...
Hát kicsit előbbre megyek. Megjelenik Tatsuro, és teljes erőből belevág a buliba. Kisvártatva felemeli a mutatóujját, és körözni kezd vele a levegőben. Nanácska hangosan elszólja magát: No. Fucking. Way. Én nem fogok circle pit-ezni, sőt, a közelében sem szeretnék állni, amikor rá kerül a sor! Úgyhogy megpróbálok minél előrébb húzódni, amennyire csak lehet. Mögöttem a világok harca dúl, hatalmas durvulások mennek, én meg szinte rátapadok az ötödik-hatodik sorban állók hátára.
Aztán az Ender Ender alatt valahogy a harmadik sorig kerülök, és mindent, de mindent látok, mindent érzek. A táskámat kétségbeesetten ölelem magamhoz, mert benne van a tablet, a fényképezőgép, minden, de hát már nincs mit tenni, erre a folytatásra nem számítottam, muszáj sodródnom az árral. Dreamer from darknessel, aztán (baszki!) Utagoéval folytatjuk - Tatsuro rágerjed saját magára, a mikrofonállványát benyújtja a csajoknak, akik a fejük fölé tartják, ő pedig lehajolva belebúg a mikrofonjába. Eszméletlen. A pasas tökéletes, és tökéletesen kész is van.
A Mirrorst közösen nyomják Hazukival. Hazuki jól néz ki, és jó hangja van. Én Miya felé evickéltem, és ott bevackoltam magam néhány fiú közé, már a nem létezőmön is csorgott a víz, és többször azt éreztem, hogy úristen, én ehhez már öreg vagyok, feladom. Olyan vad koncert volt, mint a 2011-es Dir en grey a Wigwamben. Ennek ellenére egy pillanatig se éreztem azt, hogy bármi bajom eshetne. Nyitott szandálban voltam, és egyszer ráugrottak az amúgy is fájós nagylábujjamra, de én még életemben nem láttam olyat, hogy a hardcore mosholás összeférhet azzal, hogy udvariasak vagyunk és nagyon odafigyelünk a másikra. Ez valahogy nem egy visual kei bandához illő dolog. Azt hittem, na, majd a Mucc fanok hajat fognak tépni, mert eddig úgy tűnt, hogy az ő jourenjük a legkeményebb dió, elvégre jó tizen... sokéve vannak a pályán (tényleg, akkor indultak, mint a Diru!), és volt ideje a kemény magnak megedződnie. De itt most szeretés van és parti. Nagyon nagy parti.
Miya, azt hiszem, felismer. Legalábbis rám néz, összeszűkül a szeme, aztán kitágul, aztán elfordul, és visszanéz megint. Mindenesetre csak annyira ríttam ki a tömegből, amennyire lehetett, szőke hajjal, és rózsaszín pulcsiban. Miya aztán végig felém nézett, ez az egyik srácnak mellettem kifejezetten nem tetszett.
A setlist nagyon hasonló volt a két nappal korábbihoz:
1.睡蓮 (Suiren)
02.ENDER ENDER
03.D・f・D (Dreamer from Darkness)
04.謡声(Utagoe)
05.商業思想狂時代考偲曲
06.G.G.
07.MIRRORS（Hazukival）
08.名も無き夢
09.蘭鋳 (Ranchuu)
10.TONIGHT
A blokk befejeztével az ájulás határán voltam. A nadrágszáramból facsarni lehetett volna a vizet, a felsőm szerencsére gyorsan száradó anyagból készült, de kint elég hűvös volt, úgyhogy éreztem, ebből tüdőgyuszi lesz, ha így indulok haza. Az átöltözéssel viszont vártam még egy kicsit, mert olyan párás volt a levegő a klubban, hogy kár lett volna ezzel szórakozni.
Lynch előtt beálltam hátra egy sörrel, és line-on csevegtem a férjemmel, amikor elkezdődött a koncert, és a Lynch fanok előre mentek - már amennyire tudtak. Ugyanis egyszerre körülbelül kétszet annyi ember lett, mint addig! Hol voltak ezek Mükü alatt?
A setlist - Lynch fanoknak biztos mond valamit...
1.INTRODUCTION
2.GALLOWS
3.GREED
4.INVINCIBLE
5.VANISH
6.EVOKE
7.THE FATAL HOUR HAS COME
8.-273.15℃
9.melt
10.from the end
11.AMBIVALENT IDEAL
12.MIRRORS
13.大嫌い（Daikirai - Tatsuro közreműködésével）
14.I BELIEVE IN ME
15.ALL THIS I’LL GIVE YOU
16.pulse_
17.ADORE
Nekem egy teljesen semleges durvulós koncertnek tűnt, a hátsó sorból nézve nem is igazán jó pasikkal, és a számok is eléggé egyhangúak voltak. Bocsika. Ami feldobta az egyébként kicsit unalmas és óranézegetős egy órát, az a tény volt, hogy Satochi (a MUCC dobosa) felment az emeletre, és onnan egy kameralyukon keresztül nézte a koncertet. És én szúrtam ki elsőnek! Amikor elkezdtem felfelé lesegetni, akkor a többi fan is oda fordulgatott, akik a hátsó sorban álltak, és mondogatták, hogy "Ott van Sato-san!"
A Lynch produkciójából a legjobb momentum, akárhogy is nézem, az volt, amikor Tatsuro kijött a színpadra, és lenyomták együtt a Daikirait. Ide a nyakamba egy követ, legyetek szívesek.
Nem hiszem, hogy volt encore, a setlistből legalábbis nem derült ki számomra, nekem sajnos le kellett lépnem este 10-kor, hogy elérjem a buszomat, ami elvisz Tokióba. Úgyhogy nem maradtam a koncert legvégéig, de így is azt mondom, egész jó volt. Legalábbis jobban megérte, mint a Breakerzre menni :D
Koncertélmény: 10/7 (azért... egy MUCC one-man jobb lett volna.)
Hang: 10/7 (nagyon túl voltak nyomva a basszusok)
Helyszín: 10/4 (az az öt emelet mászás, a pára, a levegőtlenség, és a 600 yenes beugró...)
Extrák: Tatsuro dögösebben, mint valaha.
Hang: 10/7 (nagyon túl voltak nyomva a basszusok)
Helyszín: 10/4 (az az öt emelet mászás, a pára, a levegőtlenség, és a 600 yenes beugró...)
Extrák: Tatsuro dögösebben, mint valaha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése