- Eeez? Ez a cigánytelep...
Kezdjük a tegnapi koncert élménybeszámolóját a Copperfield Dávid intrójával: megszülettem, felcseperedtem, és apukám elvitt kocsival a Gubacsi útra - amely nem tartozik Pest legexkluzívabb környékei közé. Kicsit a halott Detroitra emlékezetett a Crazy Mama vidéke, és szó szerint megkönnyebbültem az alig harminc várakozó kamasztól az ajtó előtt. Mint később kiderült, összesen nem voltunk szerintem ötvennél többen, ami tulajdonképpen nem is baj - mert tényleg csak az jött el, akinek ez a banda fontos volt. Hurrá.
Hadd jegyezzem meg, hogy azért a várthoz képest nem is volt annyira rossz a rengeteg járulékos körülmény: a szekusok közül csak egyetlenegy volt bunkó, aki végigmotozta a páromat, és kétszer megfenyegette, hogyha videózni látja, elveszi a gépét és kitöröl mindent a memóriakártyáról. A csapos viszont jó fejnek mutatkozott (megnyugtatta a páromat, hogy progresszív rockot játszik a banda, hallgatta a próbát, és nem is volt olyan rossz - ez utóbb bejött), plusz nem vizezték a sört, ami megint csak pirospont. A Kanzenesek részéről a szervező lány aranyos volt és segítőkész, elnézést kért a csúszásért, és tudta használni a neki adott fényképezőgépeket. De erről majd később.
A VIP jegy kemény 20 euróba került, amiért cserébe lesétáltak a lépcsőn a fenti három jómadarak: Rookie Fiddler (a jobb szélen, a hegedűs perjel fuvolás perjel zongorista perjel tenor perjel kontratenor vokál perjel zeneszerző perjel dalszövegíró), Nimo (középen, az énekes) és Fire Bass Toshi (balra, a basszusgitáros). A zenekar ugyanis per pillanat három tagú, a kisegítő személyzet (dobos és gitáros) eléggé a háttérbe szorult a fellépésen.
Elvileg csak a vásárolt merch cuccokat lehetett volna aláíratni, de élelmesebbek hegedűt, hegedűtokot, hasat, vagy CD borítót írattak alá a srácokkal. Rookie előtt nagyon remegtem, odaadtam neki az ajándék lemezeket, mondtam, hogy ez hangarii no ongaku, Kodály, Bartók, Muzsikás, mire csillogó szemekkel és ezer dolláros vigyorral köszönte meg. Nimo és Toshi, hiába beszéltem hozzájuk japánul, csak angolul válaszoltak, ráadásul mindkettő elég flegmán. Flegmaságban Toshi vitte a pálmát, aki végig rágózta a meet and greetet nyitott szájjal, és az egyetlen emberi megmozdulása az volt, amikor a párommal közös képet csináltunk a bandával, ő meg oda furakodott közénk mindenáron... Na, az egy aranyos kép lett.
- Te, ez a srác mit tolhat?
- Nem tudom, de lehet, hogy nekem is arra lenne szükségem...
Rookie-tól féltem a leginkább, és fura módon ő tette rám a legpozitívabb benyomást. Míg videókról és képekről úgy nézett ki, mint aki folyamatosan Jeffrey-n él, vagy mint akinek úgy adtak be botox-injekciót, hogy közben mosolygott, élőben nem volt sem freaky, sem természetellenes. Sőt! Valószínű ő az a meleg srác, akiről fel sem tűnik, hogy meleg, mert alapvetően a zene jobban érdekli, mint a szex. (Toshinál ez pont fordítva van. Nimo meg annyira heteró, amennyire bír. Soha többé nem állok elé, mert ha tekintettel lehet szexelni, akkor ő szerintem minimum fél tucat embert megrakott a koncert közben. Egy idő után már kínosan kellett ügyelnem arra, hogy ne nézzek oda rá. A kontaktlencséje, amivel konkrétan az ember veséjéig látott, csak rontott a helyzeten. Neeem szeretem én az ilyen erotomán fazonokat. ) Ja, és Toshi, hát ő meg unta az egészet, és végig az egyetlen Zoolander arcát mutatta. Ez mondjuk generálisan igaz az egész bandára, hogy egyetlen arckifejezés megy nekik, de az... az nagyon.
- Aoi azt nyilatkozta, hogy pont annyi nővel feküdt le, ahány live-juk volt eddig...
- Akkor buzi! Ezek szerint minden koncert után csak egy nővel volt?!
A koncertről. A hangosítás a helynek megfelelő volt, hatékony dob és basszus, korrekt ének, a hegedűt viszont alig lehetett hallani. A számok egy részében bizonyos hangsávok playbackről mentek, de Rookie is ráénekelt/ráhegedült a playbackre, szóval annyira mégsem volt mű a dolog. Nimo hangja végig kitartott, Toshi pedig állítom, hogy a saját korosztályának legjobb basszusgitárosa.
A setlist:
1. Night of the Knights
2. Loveless
(Roo sama hegedű szólója, Liszt Magyar Rapszódiájából egy részlet.)
3. (Odoru odoru odoru) Masquarade
4. Mirror of Terror
5. Black Butterfly
(Fire Bass Toshi Fire Badass Bass szólója. Jobb volt, mint Reita. Na jó, Reitát nem láttam még élőben, de szerintem jobb volt.)
6. Fool's Gold
7. Kanaria
(Dob szóló)
8. (Viva la vida... ) Viva la casa
9. Nude
Encore:
10. Sakura
11. (Tu tururi ra tu ra) Shangri-la (na ezen nagy buli volt!)
Második encore - mert visszatapsoltuk őket:
12. EVA opening ("Zankokuna tenshi no you ni, shounen yo shinwa ni nare" - Akár egy kegyetlen angyal, fiú, válj legendává! - ennél szebb ars poetica nem is kéne Rookie számára :) )
Összbenyomás: nehéz versenyeztetni más koncertélményekkel, mert nincsenek a srácok a többiekkel egy súlycsoportban. A tavalyi Dirunál jobb volt, a 2009-es Dirunál nem, talán a tavaly januári Mucc koncerttel lehetett egy szinten.
Pro: kevés, de lelkes és kulturált ember, jó hangulat, jó zene, jó színpadi teljesítmény, kezdő bandától többet nem is lehetne elvárni.
Kontra: a hegedű és a tenor vokál hangosítása, illetve időnkénti playbackje, hogy meg sem próbáltak magyarul beszélni, és ezzel ennyi is a részemről.
A koncert után lejöttek, a nem vipesek is mehettek aláírni, meg néhány pofátlan vipes (az összes) ment még egy kört kezet fogni velük. És Roo még ekkor is csupa mosoly volt, és csupa hála. Levett a lábamról. Negyed tizenegykor már itthon voltunk taxival, de a várakozás, a koncert és a találkozó minden pillanata felbecsülhetetlen emlékeket jelentett számomra. Ha Alzheimeres leszek, ezek a fotók csalnak majd mosolyt az öreg arcomra.
Szerdán Ljubljana, szombaton Prága. Majd beszámolok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése