B S hát téged nem?
Mered-e mondani hogy nem imádnak?
Hiszen úgy fordulnak utánad a sugárutakon
mintha minden nyak spirál-drót volna
s minden fej bárgyu vas, aminek
te vagy a mágnese -
dögivel a kirakatokban portréid állnak,
ájult kezek cipődet cicomázzák,
és dőzsölnek az ujjak hajszálaid
csavar-menetében,
számontartják piros vérsejtjeid
csillaghalmazát,
szeretőid számát, szeretőidét,
számos barátodét, kik közül, látom
csak egy vagyok, vagy nem is vagyok -
Nem imádnak! ilyet mondani
társadalom-elleni vétek!
A Ki kérte imádástokat!
Hát isten akartam én lenni?
Nem arról volt-e szó, hogy együtt, egyszerre, mind!
Nem én utáltam-e először
a bálványozást? a bálványt
nem én akartam-e elsőnek ledönteni?
Nem ti tolultatok-e föl
az egy fő helyébe
sokezer fejjel,
falánkul, a becsvágy hashajtójával előre
kiürítve minden eszményt magatokból,
hogy a szabad koncnak maradjon hely,
nem ti tolongtok-e most
az egy-főre szabott dobogón,
hogy sokaságtokat látva elámul a közember,
mert a Holdnak
már több szeretett atyja van
mint édesanyja!
B Igen ám, de ezek az atyák
téged is kitartanak!
A S talán méltóképpen tartanak?
Kinek érték az én gondom
a szó iránt?
A magasan robbanó,
mélyen dühöngő,
a víz remegésén orgonázó szókat
ki méri meg?
A ki-nem-mondott
de jelenlévő szó élességének
ki tartja oda a szivét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése