Paris, je t'aime

Vegyes saláta lesz, úgyhogy készüljetek fel. Brace, brace! Itt csak szöveg, képek amott.

Csütörtökön, szeptember 19-én indultunk útnak, Mr Right és jómagam. A reptéren futottunk össze Eszterrel, akitől Mr Right jegyét vettem a koncertre, közös várakozás, fangörcsölés, izgulás, hogy látjuk-e vajon a kijáratnál a bandát... (Nem láttuk, de ne szaladjunk előre.)

A gép leszállt, mi mentünk volna spottolni a Gazettet, vagy legalább megtalálni a Roissy buszt, amely bevitt volna hármunkat az operáig, végül aztán csak-csak a RER-rel mentünk, Eszternek közben elromlott a telefonja, és kicsit aggódtam, hogy nem találja meg majd a szállásadóját, de Párizs alapvetően pozitív emberi csalódások egész sorozata volt.

Tanulságok:
1. Minden kaja (a meki kivételével) 14 euró. Minden kaja. Mindenhol.
2. Az emberek beszélnek angolul.
3. Ha látják, hogy zavarban vagy, vagy készülsz eltévedni, maguktól is felajánlják a segítségüket.
4. Mindenütt jó a kaja. Tényleg.
5. Minden étkezés mellé hoznak kancsóban vizet, kosárkában bagettet.
6. A metró zseniális, átlátható és gyors.
7. Minden második étterem japán/szusizó. Ez egyben azt is jelenti, hogyha egy szusizóban átlag csak egy japán dolgozik, akkor Párizs tele van japánokkal.
8. A franciák vasárnap eltűnnek Zokniországba, nincs nyitva semmi, lélek sincs az utcán.
9. A franciák koncertkultúrája irigylésre méltó (csak ide jövök legközelebb is!)
10. A tizenöt éve menő helyek most halál lepukkantak és néptelenek, a tizenöt éve lepukkant helyek most vagy vadiújak, vagy átépítés alatt állnak.

Csütörtök este nyolc, némi kóválygás után megérkezünk a 2 csillagos, Bookingon 5.5-ös értékelésű szállásunkra, amitől kicsit féltem, hogy csótányokkal/fanszőrzettel megtűzdelt szlovák rémálom horror lesz, de igazából azt leszámítva, hogy pici volt, teljesen helyénvaló párizsi szállás volt, ár-érték arányában nagyon is jó. A Republique metrómegállótól kb. 100 méterre, egy csendes utcában, hatodik emeleti, hagyományos, belső udvari tűzfalra néző szoba, franciaágy, a falon laptévé, a fürdőben pici zuhany, vécé és mosdó, de mind felújítva. Egy darab konnektoron osztoztunk, de legalább nem volt dohányszag. A net sajnos fizetős volt, úgyhogy a Meki elé jártunk wifit lopni, de erről majd később.

Kapásból első este egy tündéri kis bisztróban vacsoráztunk Mr Right-tal, vörösbor, bagett, borjúmáj, creme bruelee, tarte tatin, szuper cuki pincér, az egész helyen rajtunk kívül talán egy külföldi volt, ezért szóban lefordította nekünk a teljes étlapot... Hihetetlen!

Másnap reggel elmentünk megnézni a Louvre-t kívülről, majd gyalog elmentünk a Diadalívig, végig a Champs Elysées-n, el egy Disney bolt előtt, majd metróval ki a Defense negyedbe, ahol ugyanabban a Sephora boltban vásároltam, mint tizenöt éve, de a csillogó városrész azóta durván megkopott. Elmentünk a Louvre des Antiques-ba is, ami egy nagy régiségpiac, tizenöt éve itt is zajlott az élet, most a boltok több mint fele zárva volt. Megnéztük a párizsi Baby boltot (nem nagy szám...), meg a környéken betévedtünk egy piacra, az hatalmas élmény volt!

Vissza a szállásra, megérkezett Dr Lil, aztán ki gyorsan a Montmartre-ra, ahol én beálltam a VIP sorba, Dr Lil és Mr Right meg elmentek Sacre Coeur-t, meg Moulin Rouge-t, meg garniszállókat és gitárboltokat szpottolni. Közben koncertes ismeretségek köttettek, egy irtó édes román lánnyal, és egy halálosan cuki olasz beteg kislánnyal, akinek életében először sikerült eljutnia egy koncertre, ahol láthatta a kedvencét (naná hogy Aoit), aki még egy pengetőt is adott neki... na de ne szaladjunk előre.

A merch cuccos pultnál majdnem akkora gyilkolás volt, mint Pesten az első soros helyekért szokott volt lenni, a négy darab Mickey-s póló azonnal eltűnt, a jobb Black Moral cuccok úgy szintén - én mondjuk nem a merchre hajtottam, de beújítottam egy "gillet" nevű batman-utánzat ujjatlan mellényként, ami nagyon tetszik. A helyem az első sor bal szélén volt, Aoiból mindent láttam, a banda többi tagjából meg épp eleget. Fotózni nem volt szabad, olyannyira nem, hogy én sem mertem megpróbálni (utóbb jobb is, mert kiderült, hogy nem volt memóriakártya a gépemben - ezért nem is érte volna meg kockáztatni, hogy kirángatnak a szekusok és hátravisznek, mert bizony megtették). Sok volt az ájuldozós lányka, és meglepő módon sok a magyar - szeretnek az emberek sunnyogni, vagy csak nem akarták, hogy a többi magyar is oda menjen, ahová ők?

Le Trianon egy szép régi színház, két emeleti karzatja van, amire az emberek nagy része felment hogy lásson, így aztán a "dühöngőben" alig pár száz ember maradt, akikkel nem kellett harcolni és tülekedni. Úgy álltam az első sor szélén, hogy volt helyem táncolni, és nem kellett megállás nélkül a kordont szorítanom... senki nem taposott el, senki nem gázolt le. Dr Lil és Mr Right, a sima jegyükkel majdnem utolsóként jöttek be, de ismét, hála a karzatnak (és hogy miután betelt, már se le, se fel nem engedtek senkit), ők is pár sorral mögöttem álltak, ahonnan minden szuperül látszódott még mindig.

Nyolckor aztán elkezdődött a koncert. Mondanom sem kell, hogy Aoi bejött, én meg az öklömet a számba tolva próbáltam nem visítani a szokásos "úr isten, igazi!"-t. Mert bizony igazi volt. Szép az arcbőre, jó az alakja, eresek a karjai, jól áll rajta a ruha, jól áll neki a gitár, bár Dr Lil szerint kezd Kaorusodni (nőnek a cickói és a hasán gitározik), de azért meg kell hagyni, ő öregszik a legszebben. Iszonyú mozgáskultúrája van (jó értelemben), ha látjátok néha live DVD-ken ahogy riszál és táncol, na, hát ugyanazt nyomja élőben - folyamatosan. Moonwalkolt is, meg megrázta a fenekét, amiért Reita kiröhögte, Aoi meg beintett neki, hogy mit röhög.

Édes momentumok a koncertről:
- Ruki, amint a HOMME feliratú cuccában kijön. Azt hittem, ez egy vicc, de nem. Tényleg. HOMME.
- Reitának leoldódott a basszusgitárjának a szíja, staffosok jöttek, megpróbálták helyretenni, majd másik basszust adni neki, Reita közben az égbe mutagott champion-stílusban, hogy lássuk, mennyire jól viseli a helyzetet, Aoi vigyorgott magában, és közben VÉGIG MENT A BASSZUS, szóval gondolhatjátok, mennyi volt a playback...
- Ruki az elején hamiskás volt, a végén rekedt.
- Volt "guitar battle" - Aoi-Uruha, és Aoi-Reita is.
- Az Aoi-Uruha guitar battle végén Ruru rámutatott a mellkasára, Aoi meg játékosan belebokszolt, Ruru úgy csinált, mintha hű de nagyot ütöttek volna rá, és közben édesen mosolyogtak egymásra.
- Aoi az encore-ra egy üveg sörrel a kezében integetve jött be... (mega lol volt!)
- az Encore alatt mindenki a turnépólót viselte, cukik voltak, jól állt nekik.
- hatalmasat Lindáztunk, Aoi akkora gitárszólókat nyomott, hogy sírt bele a lelkem. Imádta az encore-t (naná, addigra már volt benne egy kis sör is!)
- Dr Lil szerint (én nem láttam/hallottam, de ő jobb megfigyelő, szóval támaszkodom a véleményére) Aoi belebakizott a Filth elejénaz akusztikus részbe, és még meg is csóválta a fejét, hogy ejnye, kellett volna a koncert előtt is az a sör...

Nem posztolok szetlisztet, meg színes fotókat a csillogó bilétáimról, legyen elég annyi, hogy még a párom is azt mondta, ez volt talán a legjobb jrock koncert, amire eljött velem, csak az énekest kéne lecserélni, meg javítani kicsit a hangszerelésen :) Szerintem mindenki élvezte, aki eljött. Mi pedig a jól megérdemelt koncertélmény után fejfájós bordóival és minimum 70%-os zsírtartalmú sajttal kényeztettük magunkat péntek este a szálláson.

Szombat igazi városnézős nap volt, amiben helyt kapott a Notre Dame (anyám, lépcsők!), majd a St. Germaine sugárút egy irtózatosan cuki (újabb) piacára tévedtünk, majd elmentünk a Két Majomhoz, aztán a Szajna-parton is sétáltunk, ettünk croque madame-ot, majd Ely tanácsára (utólag is KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM) kimentünk Vincennes-be.

Vincennes-ről szerintem a legtöbb turista azt sem tudja, mi fán terem, én sem voltam itt anno, pedig anyám az utolsó szöget is megnézette velem, amit valami híres ács vert egy deszkába... na mindegy. Vincennes az egyes számú metróvonal végállomásán található, és olyan, mint Eisenstadt: kis cuki alacsony klassziciszta házacskás sétálóutcás belvárosú hely, csak egy bazinagy tizenötödik századi erődítmény-kastély áll a végén. Miután láttunk egy skót esküvőt és egy városnéző buszon menekülő násznépet, élén a cigarettázó menyasszonnyal, elmentünk a Parc Floral-hoz, ahol van egy igencsak hipszter Párizs felirat, amivel fotózkodtunk kicsit.

Már mennénk vissza a metróhoz, amikor látjuk ám, hogy "Tokyo Crazy Kawaii", hát ez mi, ingyenes a belépő a parkba, menjünk be. Bent szabadtéri folk koncert volt, meg bonszáj-kiállítás, egy akkora bazinagy park, mint a Városliget, és mindez olyan jellegű, mint mondjuk a Füvészkert, csak sokkal ápoltabb és rendezettebb. Bemegyünk, látjuk, hogy biléta árusítás a Tokyo Crazy Kawaii-ra. Megkérdezzük, mi ez - hát mondja kedvesen a recepciós, hogy ez egy con. Dr Lil közben nézi a programfüzetet, majd felsóhajt: "Úristen, itt lesz a Spyair... meg Anna Tsuchiya..."

Hát ezzel el is dőlt a vasárnapi programunk, úgyhogy fogtuk magunkat, és hitetlenkedve elmentünk a mekibe wifit lopni, meg 8 eurós dupla fishmac menüt enni, aztán leellenőrizte Lil, hogy tényleg, a Spyair is itt lesz, meg Anna is, és döbbenten ültünk, hogy mi hogy a fenébe nem tudtunk erről? Spontán ott sétálunk egy rakás betonból öntött PARIS betűnél, és szembejön velünk az egyik legnagyobb francia con?

Vasárnap reggel elmentünk megnézni az Eiffel tornyot, aztán az Orsay múzeumot, mindkettővel hamar beteltünk, úgyhogy lenyomtuk egy kis lazacos buggyantott tojásos palacsintás kávés narancsleves ebéd-reggeli kombót, majd húztunk ki a conra, mint a vadliba. Dr Lil sajnos csak korlátozott ideig maradhatott (8-kor indult a gépe), úgyhogy végigrohantunk a pultokon (hihetetlen cuccokat árultak, tényleg MINDEN volt, élő mangarajzolás, Angelic Pretty divatbemutató, élő vocaloid koncert, maid café pódium, ahol a maid-ek óránként táncoltak, a pasik meg a színpad előtt ugráltak és visítottak nekik, voltak kimonók, japán dísztárgyak (mint tavaly novemberben HyperJapan-on), kaja minden mennyiségben...

Aztán ahogy nézelődünk, egy standnál elkezdtek gyűlni az emberek, Dr Lil és én megyünk oda, nézzük, hát lássuk ám, hogy "meet & greet" van a stand tetejére írva. 4-kor kezdődött volna hivatalosan a Spyair, mi meg ott állunk, és már azon vagyunk, hogy ez fél ötkor se fog elkezdődni, amikor BESÉTÁL A DÍSZLETBE ANNA TSUCHIYA, gyönyörűen, mosolyogva, imádnivalóan, hogy majd' összepisiltem magam a gyönyörűségtől. Kint a nagyszínpadon már hangoltak, kimentünk hallgatni a srácokat, akik nagyon jók voltak élőben, bár számomra eléggé tökegyforma számokat játszottak. Tudom, dögöljek meg, de nem vagyok fan, bocsi. Mr Right viszont élvezte, Mrs Right pedig a japán kajásövezetet élvezte - vettünk egy vagyonért (fél óra sorbanállás után, az utolsó eresztésből) takoyakit, meg Suntory viszkit szódával, Asahi sört, szóval a gasztroélmények megvoltak. Közben elkezdődött a Spyair dedikálás is, ami rotációban ment Anna koncertjével, úgyhogy kimentünk a színpad elé.

Anna leginkább playback volt, de ez nem vont le semmit az élményből. Kijött egy helyre kis Vivienne Westwood ruhában, elbájolt mindenkit, az összes Nanás betétdalt és a Brave Vibration-t is elénekelte, rövid volt, lényegre törő, de elragadó.

Ma reggel ötkor pedig a kihalt, langyos, párizsi utcán sétáltunk a RER felé, ahol csak egy rövidujjú inget viselő fegyveres rendőrcsapat jött velünk szembe. Már a De Gaulle-on ért minket a napfelkelte. Most itthon vagyok, fáj a lábam, fáj a szívem, de közben mégis minden nagyon kerek.

Legjobb leánybúcsú evör. Mr Right és Mrs Always Right két hét múlva már nagyjából hivatalos. :)

u.i.: kifelejtettem, vasárnap esti wifi lopás a meki előtt, Mr Right már unatkozik, erre elsétál mellettünk a Spyair. MOST. KOMOLYAN.