Az úgy kezdődött, hogy Nanácska kijelentette, ő bizony nem megy ki reggel hétre mercsért sorba állni, bár volt bőven megrendelése minden cuccra, ezért ugye akár kellett volna, de naivan abból indult ki, hogy tavaly Hanyuben elég volt 20 perccel korábban odaérni. Hát nem.
Röhögtem a levélen, amikor írták, hogy reggel 7-től lehet sorba állni cuccokért, és a durva az, hogy nagyon sok külföldi, a menet élét látva, ki is ment ekkor sorba állni. Emberek, ez nem egy turnézáró, nem a 15 éves live, ez csak egy sima halloween koncert! Oké, hogy az első, de hát annyira nem is jók a cuccok, minek töritek magatokat ennyire?
Aztán persze, amikor már ott álltam, engem is elkapott a hév: mi lesz, ha nem lesz merch? Melyik sorba álljak, a gochásba vagy a merchesbe? Melyikkel kéne kezdeni? Végül a merch sorba álltam, húsz perccel az árusítás megkezdése, és tíz perccel a jéghideg eső előtt. Ernyőben, hidegben, a kapucnis pulcsimba bugyolálva álltam, és lépegettem előre. A gochás sor nagyon ment, sőt, akik először végigszaladtak rajta és elhozták az öt labdájukat, azok már a végére is értek újra, hogy kedzhessék elölről a vélhetően nem 5 óra hosszú várakozást. A merch sor nagyon, nagyon lassan haladt, és kb. 13.30-kor (másfél órát álltam az esőben, alulöltözve, azok után, hogy előző nap megfáztam a repülőn - nem dicsekvés ez, hanem hogy lássátok, mekkora balek vagyok, és tanuljatok belőle) végre meg tudtam venni magamnak a kapucnist és a sapkát, MERT KELLETT A MELEG RUHA, ha ernyő, gumicsizma, esőkabát vagy melegítőtapasz lett volna, azt is megvettem volna, mert nagyon átfagytam. Mire erre a pontra jutottam, és a gochások már harmadszorra fordultak az 5 darab műanyag lasztival, és hátrébb sétáltam, konkrétan mindenki, aki akart gochát venni, már annyit vett, amennyi pénz nála volt, és mikor én odamentem, nem állt előttem senki (nem hogy a 400 méternyi sor nem), annyit vehettem volna, amennyit csak akarok, akár ötvenet is, volt bőven. És merchből is. A tanulság az, hogy totálisan kiszámíthatatlan, mikor miből mennyi árut hoznak magukkal.
A hidegre való tekintettel átmentem az Aquacitybe a ramen show-ba, ami lényegében egy emelet kis tökegyforma ramenező helyiségekkel, amiket aztán vidéki prefektúrák híres éttermei kibérelhetnek egy időre, és árulhatják ott a specialitásaikat. Most is volt vagy 6-8 étterem, hasonló árfekvés, de nagyon különböző ízvilág mindegyik, a leves felmelegített (telepakoltam gyömbérrel), utána gyorsan vettem magamnak pótharisnyát (mert beázott a cipőm), és a vicces nevű Ruru Attack-et, ami egy megfázás elleni gyógyszer, egy atombomba hatásával. Annyira felpörögtem, hogy amikor visszamentem a jegyekért (amiket beengedés előtt 1 órával lehet csak felvenni), már az eső se zavart annyira. A-853 számú volt a jegyem, amivel kb. az első egynegyedében mehettem be az embereknek. Bent viszont mindenki oda állt, ahová akart, és ahová befért, de amikor még a félház volt csak tele, akkor is voltak az első 10 sorban állóhelyek. Voltak tolakodó gajdzsinok, akik szartak az etikettre, én végülis a második korlátnál álltam meg Aoi előtt, ami kb. 7 sor embert jelentett előttem, 150 centis lányokból, ami nem volt veszélyes. Mehettem volna ennél közelebb is, de tekintettel arra, hogy én már arcról ismerem a joureneket, és ha én emlékszem rájuk, ők is emlékeznek rám, mert azért elég jellegzetes vagyok, lássuk be, szóval én nem akartam egy koncert miatt kockáztatni azt, hogy az eddig köztünk kialakult valamiféle kollegalitásnak vége szakadjon. Pengetőért nem küzdöttem, látni mindent láttam, és sokkal biztonságosabb is volt, mint az első két korlát közötti rész, ahol konkrétan ment a durvulás, főleg hogy sok volt a fiú. És a crowd surf. Ami NAGYON veszélyes, de erről majd a Knotfestnél írok.
Konferanszié vezette fel a bandát, majd felment a függöny (vörös bársony), és a sötétben és füstgépben kirajzolódott a háttér: kastélybelső, kőfalminta, három ólomüveg ablak, egy bazinagy kristálycsillár (ez mondjuk a várhoz kicsit off volt, egy kovácsoltvas jobb lett volna), meg persze fáklyák mindenütt, igazi tűzzel. És feljöttek a tagok a színpadra.
Az első gondolatom az volt, ami mindig - kitaláljátok? - hogy Aoi mennyire tökéletes, mintha eleve fotosoppolva lett volna. Nagyon csinos dark sminket viselt, szemhangsúlyosat, a szeme sarkaiban hosszú, piros műszempillákat, a haja magasra feltupírozva, és hogy ne látszódjon, mennyire rövid, a bal oldalra beleépítettek neki némi fehér póthajat, a jobb oldalba meg marabutollakat, amik szépen a hajával együtt lógtak le.
Már mindenki látta a képeket, de azért elmondom, hogy néztek ki a többiek is:
- Reita: bádogembernek, vagy középkori lovagnak öltözött, kombinálva valami múmiaszerűvel. A vállán szelvényekből kirakott bőr vért, az arcán fémes hatású maszk, és kicsit úgy is mozgott, mint egy robot, szóval hozta önmagát.
- Ruki: egy méretre csináltatott, durván csíkos öltönyt viselt, aminek az oldalára egy hatalmas zsebóra volt applikálva, a cilinderére pedig Forever 21-ben kapható óriás keményített fekete csipke nyuszifüleket applikáltak fel. Nála mondjuk egyértelmű volt, hogy az Alice-re hajaz.
- Ruru: Corpse Bride, egyértelműen. Csupa fekete és szürke organza, a harangujjú felsőjén a strasszokkal kirakott pánt futott végig a felkarján, hatalmas szürke haja volt és fehér kontaktlencséi, mélyen ülő pandamaciszemei, és állítom, magasabbnak tűnt, mint egyébként. Csinos volt, na.
- Kai: önmagát hozta, kicsit sötétebb sminkkel és bordó-vörös vámpírkabáttal, mint egy európai arisztokrata, úgy trónolt a dobok mögött.
Mit mondhatnék így utólag? Nem ez volt életem legjobb Gazette koncertje (bár nem is a legrosszabb), de egyértelműen a setting, a hangulat meg a szokatlan kompozíció húzta fel az egészet. Mert nagyon sok mindent nem tudok önmagában értékelni, és eléggé lehangoló volt ott helyben is, meg utólag visszagondolva is.
Első számú problémám: Aoi vagy be volt fenyítve, vagy ott volt az asszony és figyelte, vagy fasza kivolt már az egész bulival, de nagyon, nagyon kerülte mindenkivel a szemkontaktust, és a lelkesedése olyan mű volt, hogy annak szerintem senki nem dőlt be. Rendesen végignyomta a koncertet, de nem mondhatnám, hogy 150%-ig élvezte.
Kettes számú problémám: Ruru. Megint. Playbackről. Ment. Sokszor. De legalábbis, többször. Elhiszem, hogy nem emlékszik a régebbi számaikra, és ezért biztosra ment inkább. De bár rontott volna, komolyan.
Hármas számú probléma: első standing live-om. Nem számítottam ekkora durvaságra, nem ehhez vagyok szokva. Valaki magyarázza már meg nekem, hogy kerülnek emberek a közönség tetejére? Hogy másznak fel? Hogy ugranak akkorát? Én nem értem. Mindenesetre tényleg nagyon kemény volt a hangulat.
Négyes számú probléma: totális kocepciótlanság a dalválasztásban. Olyan érzésem volt, mintha leültek volna, és az összes darkos hangzású partiképes számot kiválogatták volna, ráírták volna a címüket egy cetlire, és spontán kihúztak volna közülük huszat, aztán valamilyen logika szerint megpróbálták volna őket sorrendbe tenni. Répás hányás verzusz franciasaláta, nem éreztem a kohéziót, és bár tényleg nagyon örültem egy-két számnak, az egész ottlétem leginkább abból állt, hogy próbáltam kitalálni, na, ezután mégis mi jöhet?
Ötödik, egyben utolsó probléma: Kai szülinapja.
Tudom, tudom, olvastátok már a sztorit, de azért megpróbálom a lehető legélethűbben leírni. És közben mindenki idézze fel magában Uruha szülinapját Münchenben, amikor húsz percig énekeltünk neki az encore előtt.
Na ilyen itt nem volt. Kai visszajött az encore-ra egyedül, és mondott néhány kedves szót a mikrofonba: például azt, hogy Gazette tagként mennyi szeretetet kap, és mennyire fontos neki ez az egész, mint az élete egésze szempontjából. Aztán elkiáltotta magát, hogy KAKATTE KOI! és elkezdte játszani az Akai no one piece elejét, de hát a többiek csak nem jöttek be. Zavart pislogás ide-oda-amoda, vár egy kicsit, újra kezdi, és még akkor se jönnek. Amikor harmadszor kezdte volna el, bekullogott a banda, de szó szerint bekullogott, Ruki leszegett fejjel, és Reita a lapockáira támaszkodva, "vonatozva" tolta be maga előtt. Szerintem rájött, hogy túl messzire ment, és már nem akarta felvállalni az egészet, de már nem volt mit tenni ezen a ponton.
Mindenki várta a tortát, de torta helyett egy nagy tálcát tolt be egy staffos, aminek a közepén egy halloweenes lufi volt, ilyen fém lufi, legalábbis oldalról ennyi látszott belőle. Persze, amikor Ruki felkonferálta, hogy "Russian Creme Chuu", akkor a hülye gajdzsin még mindig azt hitte, hogy valami mikroszkopikus oroszkrém tortát kap majd Kai. De nem.
Bár ez onnan, ahol álltam, nem látszott, a tálcán öt kicsi krémes süti volt, és Ruki közölte, hogy Kai-nak választania kell egyet, de az egyikben wasabi van. Kai erre zavarba jött, és felajánlotta, hogy mindannyian vegyenek egy-egy szemet, de Ruki vigyorogva kötötte az ebet a karóhoz, hogy ezek mind Kai különleges tortácskái. Már ekkor sejthettem volna, amit utána Ruki be is vallott a közönségnek (csak a nagy hangzavarban és hadarásban nem értettem), hogy MIND AZ ÖTBEN WASABI VOLT, de ez már csak akkor derült ki, amikor Kai, hogy hamar túllegyen rajta, bekapta az egyiket. AZT AZ ARCOT. Elfordult, a szája elé tartotta a kezét, nem akart mindenki előtt köpni, aztán hoztak neki egy vödröt, abba beleköpött, köhögött-tüsszögött, taknya-nyála összefolyt, le is ment a színpadról egy kicsit, hogy kifújja az orrát meg rendbe tegye magát, közben Reita végig vihogott mint a fakutya, Aoi legszívesebben ott se lett volna, Ruki meg érezte, hogy túl messzire ment, de már nem volt mit tenni. Kai aztán visszajött, még mindig a szemét törölgetve, és keserűen megjegyezte (visszautalva a korábbi kis monológjára), hogy "Most érzem csak igazán a szeretetet."
Aztán persze megkapta az "igazi" tortáját is, és elénekelték neki (Ruki vezette a közönséget) a Happy Birthdayt, de a hangulat oda lett, és az különösen genyón jött ki, amikor Ruki közölte, hogy ezt azért kapta, mert már napok óta kérdezgette és nem hagyta őket békén azzal, hogy mikor kapja meg a tortáját. Oké, legalább kiderült, hogy ebben a bandában vagy jobb Aoinak lenni, vagy jobb, ha a születésnapod egy európai turnéállomásra esik.
De akkor beszéljünk kicsit a jó dolgokról is:
- Látvány. Nagyon jó kis színpadi show-t állítottak össze, ami az utolsó apró részletig átgondolt volt, beleértve Kai dobkészletét, a sminkeket (Aoi! Uruha!), a fénytechnikát, szóval megannyi olyan dolgot, amiről nem lehet beszámolót írni, mert on the spot történtek.
- SILLY GOD DISCO. Én nem gondoltam volna, hogy valaha életem során hallani fogom azt a számot, de annyira átlényegültem tőle, hogy az már szinte spirituális magasság volt. Ruki a hangosbemondóval, a furik, amik valahogy önkéntelenül feltörtek belőlem a régi live DVD-k emlékeiből, és az a tény, hogy ezt a majdnem 15 éves Gazette csinálja, és sokkal sokkal jobban, mint régen, az egész estére feltette a koronát.
- Hangulat. Életem első Gazette standing live-ja, nem is igazán tudtam, mire számítsak. Annyian jöttek, és annyi jegyet adtak el, hogy a végén "betolták" a közönséget, hogy a vége beférjen, és bár a korlátok miatt én ezt annyira nem érzékeltem (meg Zepp Tokyo azért ELÉG nagy), de egy óriási emberleves volt a közönség, rengeteg crowd surferrel, amit nem is nagyon értettem, plusz csomóan be voltak öltözve a halloween miatt (mondjuk úgy az emberek kétharmada), és a tény, hogy ez volt a Gazette első halloween live-ja, eléggé emelkedett hangulatot generált.
- Kanto dogeza kumiai. Én nem is tudom, mire gondoltak, amikor ezt betették utolsó számnak, de zseniális húzás volt. Egyáltalán nem volt hely dogezára, úgyhogy csak egymáson hömpölyögtünk és ugráltunk, de így is szuper volt, sőt, több mint szuper.
- Rukiha pillanatok. Egy ponton Ruki arccal beleütközött Uruha arcába, hátrahőkölt, mire Uruha olyan fejet vágott, hogy "mi van, nem látsz a szemedtől?". Aztán egy ponton Ruki térden állva énekelt Rurunak, meg megpuszilta a nagy fluffy haját. Ezek ketten, kémiaügyileg, még mindig jól vannak, köszönik szépen.
- Aoi. Aoi a vége felé már nem volt annyira távolságtartó, és néha éreztem, hogy észrevett, hogy rám tévedt a tekintete, de persze a hetedik sorban mi mást vártam? :D A lényeg, hogy gyönyörű volt, hibátlanul játszott, mindent láttam belőle, nézhettem a kezét, és a maximumot adtam a furizásba, hogy örüljön.
A hoodie konkrétan a kintlét alatt többször megmentette az életemet, a sapkát meg azóta is hordom. Úgyhogy maradt pár szép emlékem erről az estéről is :)
Koncertélmény: 10/7,2
Hangulat: 10/9
Egyedi megvalósítás: 10/13
Aoi piros műszempillái: 10/orrvérzés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése