Még csak negyedik napja érkeztem Japánba, de már iszonyatosan beteg voltam, amit a Ruru Attack nagyjából elviselhető szintre hozott. Október 30-a, a Halloween hétvége utolsó napja, még ha nem is a hivatalos befejezése ennek az ünnepnek/eseménysorozatnak, de tulajdonképpen mégis, mert másnap már hétfő volt és munkanap, ami jelentősen csökkentette az emberek beöltözési és partizási kedvét. Én a nagy hidegben gyapjúkardigánban, kabátban, útban Makuhari Messébe, ami tulajdonképpen már Chiba prefektúra, azon tűnődtem, hogy Yoshiki is Chibába valósi, és hogy én most azt a képet látom az ablakból, amin ő felnőtt. Egy fangirl az mindig fangirl, annak sosincs vasárnap.
Megérkeztem, és döbbenten konstatáltam, hogy több a cosplayer, mint az egész Harajukuban és Ikebukuróban egybevetve, ami nem csoda, mert fogalmam sincs, pontosan mennyi jegyet adtak el, de tízezres számokban gondolkodjatok. (Ebből ötezer Harley Quinn volt.) Az én "utolsó körös, épp hogy jutott" jegyem a leghátsó szekcióba szólt, mondjuk nem leges-leghátra, de a székemről csak a kivetítők látszódtak, a színpad mikroszkopikusnak tűnt. Kicsit olyan volt, mintha ott sem lennék, mintha tévében nézném az egészet. Nem volt annyira jó élmény, de Hájdócsán mindent megtett azért, hogy a hátsók se érezzék magukat kirekesztve, és állandóan mozogtak a blokkok között, de erről majd később.
Amikor a jegyet vettem, nem voltak illúzióim arról, hogy hátul leszek, de nem érdekelt. Őszintén szólva, én csak a buli miatt jöttem el: nem vagyok Vamps fan, Daigóért önmagban a tavalyi után már nem adnék pénzt, Shinya előre szólt hogy nem tud eljönni egyetlen tokiói helyszínre sem, szóval úgy voltam vele: ha már itt vagyok Halloweenkor, és megtehetem, akkor már csak elmegyek rá. Legfeljebb távolról integetek Tatsurónak, és azzal boldog lesz az estém.
Már bőven bemenetel volt, mire a helyszínre értem (Makuhari nagyon nagyon nagy), és már szépen tömve volt a csarnok is - a színpad a távolban alig látszott, én meg kiszúrtam magamnak egy másik blokkban a szélen két üres széket, amire később átpályáztam, mert szélen ülni sokkal jobb, főleg ha ilyen kis szorosan összerakott kempingszékeken kell ülni.
Izgatottan vártam, hogy kezdjünk, miközben nem volt semmi elvárásom. Amikor bejött elsőnek a Breakerz, és Daigo elkezdte az "I'm a superhumant" énekelni az Oppa Gangnam Style rigmusaira, én hangosan elkezdtem röhögni, főleg, amikor felkapott egy Hyde arcát ábrázoló maszkot is:
A Breakerz ezen kívül mindössze négy számot játszott:
01. BAMBINO～バンビーノ～
02. Everlasting Luv
03. REAL LOVE
04. SUMMER PARTY
Ebből értelemszerűen a Real Love érdemel említést, mint a férjem kedvenc japán száma. Nagyon, nagyon creepy, amikor tízezernél is több ember egyszerre csinálja a karlendítéseket (igen, köztük én is), de ami még ennél is creepybb, hogy tudtam, megint lesz Daigo-Akihide csók, és persze találgattam, hogy milyen lesz... és nyilván nem elfogultságból mondom, de ez volt az egyik legérzékibb. Hosszú egymásra nézéssel, összeérő homlokokkal... és sokáig tartott. De még mennyire! Viszont egyértelműen érződött rajta, hogy ez már az "öreg házasok" csókja, nem volt benne az a szenvedély, mint régen... (Tudom, egy fake yaoi csókról beszélünk, egy fanservice-ről, de akkor értékeljük a színészi teljesítményt.) Daigo pedig a szokásos humorával búcsúzott (Dai-icihi, dai-ni, dai-san, dai-yon, dai-GO! WISH!), úgyhogy most a fél órás blokkban megkaptam mindent, amiért tavaly egy vagyont fizettem és nem kaptam meg akkor. Minden megbocsátva, ifjú házas ember! :)
Ezután jött egy kis átszerelés, mégpedig a Halloween Collection: egy rakás cosplayer ment fel a színpadra Hisashi felkonferálását követően. Ha jól értettem, akkor ők a weboldalon regisztráltak, és Hyde válogatta ki őket, meg volt valami verseny is köztük, de annyira nem figyeltem. Aztán kijött a színpadra három figura, az egyik egy koporsót húzott maga után: esküszöm, nem ismertem volna meg őket, ha nem mondják, hogy az egyikük, a Kitsunénak öltözött, az Kanon Wakeshima, a koporsót húzó alak a Nightmare-es Hitsugi, de ki a fene a lakkszerkós harmadik a pompomokkal? A kivetítőn nem láttam jól, de amikor bemondták, hogy SHINYA, én még akkor sem akartam elhinni. Úgy volt, hogy Shinya csak Kobéba megy, mert a Diru miatt nem ér rá eljönni! What the heck? Hogy kerül ide? (Hozzáteszem: nem ez volt az este egyetlen meglepetése.)
A második act a Wagakki Band volt, akikről én - szégyen, vagy nem - sose hallottam korábban, és akik nevükhöz híven japán hangszereken játszanak rockot. Feelinges volt az egész, kicsit mintha egy gésanegyedbe betelepítettek volna néhány metálos arcot, de ettől függetlenül tényleg jó volt, végighallgattam figyelmesen, és ha többet nem is fogom őket hallgatni, akkor is jók voltak. A biztonság kedvéért itt hagyom a setlistet:
01. Strong Fate
02. 戦 -ikusa-
03. 千本桜
04. 白斑
05. Dr和太鼓バトル
06. 起死回生
Ezután a Momoiro Clover jött, de ismét kínosan őszinte leszek, én alattuk kimentem pisilni, mercheket nézni meg kaját venni, mert annyira nem érdekeltek, ellenben a pisilés egy ekkora helyszínen minimum 20-40 perces mutatvány, annyian állnak sorban. Merchet végülis nem vettem, mert nem akartam fogyasztani a pénzem a kintlét legelején, úgyhogy szépen visszamentem a helyemre.
Épp mire visszaértem, kezdődött az utolsó napi "különleges vendég", Sides Aki koncertje, amit azért erős lenne koncertnek nevezni, mert összesen három számot játszott, amolyan átvezetés gyanánt, mielőtt kezdődött volna a Vamps. De Aki nagyon jó, ő mindig jó, úgyhogy ezzel a három számmal is bőven eleget nyújtott önmagából:
01. ジウ
02. FAIRY DUST
03. STORY
Aki után pedig - már éppen ideje volt - jött a Vamps. Annyit még itt megemlítenék, hogy a legjobb jegyeket megszerző (és cosplaybe öltözött) emberek egy olyan középső blokkban álltak, amit a színpadhoz tartozó sétaút vett körbe (japánul ezt a kabukiban hanamichinek hívják, ez a szó sokszor elhangzott a show alatt).
Elkezdték játszani a Halloween Party-t, és bejött Arimatsu, mint töklámpás, Ju-ken, mint Frankenstein, Kaz, mint farkasember, és Jin, mint a boogeyman. Hyde pedig, illetve a feje, egy kis zsúrkocsi tetején lett betolva és végigsétáltatva a hanamichin, miközben a tányéron vidáman énekelgetett. Aztán Hyde valahogy átkerült egy koporsóba, ahonnan vámpírként kikelt.
Énekeltük az Inside of me-t, ami élőben istenkirályság volt, és én, aki sose voltam Vamps fan, éreztem, hogy miért LEHETNÉK AKÁR Vamps fan... A Vamps is az a zenekar, akik stúdióalbumon egyáltalán nem fogtak meg soha, de élőben lehengerlő volt a hangulat. És amikor kezdtem felocsúdni, hogy a buli mennyire jó, akkor Hyde eltűnt, és megjelent egy zeppelinre szerelt biciklin, magasan, szinte a plafonon, és a Lucy in the sky with diamonds-t kezdte el énekelni:
Ezt követően, ha jól értettem, egy súlyos betegségben szenvedő barátja miatt bevállalta az Ice Bucket Challenge-t is. Nagyon fázott utána. Nagyon. És előadták az utolsó dalt is (Sex blood rock & roll).
Az a durva, hogy ezen a ponton én elkezdtem ásítozni, és komolyan megfordult a fejemben, hogy elindulok haza. A jetlag miatt még mindig kótyagos voltam, megint rámtört a betegség, illetve kimerült a Ruru Attack hatása, meg különben is, már csak a közös éneklés maradt hátra, nem? És a Halloween Partyt már egyszer előadták, szóval sok minden nem jöhet már. Hyde eltűnt, gondolom megszárítkozni, a konferanszié meg lökte a dumákat, hogy most a Halloween Junky Orchestra fog jönni, és a nagy függöny mögül felhangzott Hyde hangja, ahogy felkonferálná a nagy Halloween Party felvonulást... és utána jött a sokkélmény.
Lágy zongoraszó. Három másodpercig nem tudom, mi történik, de megy fel a függöny, és mielőtt az agyam felfogná, a tüdőm meg a szám már tudja, és elkezdek üvölteni, mint a fába szorult féreg, és helyben 60 centiket ugrálni, X-be rakott kezekkel a fejem fölött, hogy "YOSHIKISAAAAAAN!!!!! EZT NEM HISZEM EEEEEEEEEL!"
A Say Anything szólt, nekem meg egy pillanat alatt leesett, hogy b+, két hete sem volt a Visual Japan Summit, ahol Yoshiki és Hyde felléptek együtt ezzel a produkcióval, és NYILVÁN nem egy alkalom miatt próbálták ezt össze mindketten, szóval tudhattam volna, ha nagyon nagyon átgondolom ezt az egészet, hogy Yoshiki itt lesz. De nem tudtam. Csak álltam, és azt hajtogattam magamban, hogy "ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem eeeel, ezt nem hiszem el!", és közben csorogtak a könnyeim, mert élőben nem volt olyan kritikán aluli, mint Youtube-on. És mert Yoshiki aurája 250 métert is befed.
Tényleg jobb volt ennél. És nem csak azért mondom, mert Yoshiki ott termett a semmiből, és ezzel az egész napom, hetem, évem értelmet nyert, és a szívemből kicsordult az összes vér.
Ezek után Yoshiki és Hyde elindultak sétálni a hanamichin, és közben a cosplayes VIP közönség lelkesen integetett nekik. Yoshiki elmondta, hogy aznap reggel repült át Los Angeles-ből, amin az egész közönség hüledezett. Ezután szemrevételezték, ki minek van öltözve, és közben minden második szava az volt, hogy "kawaii nee?"
Hyde valamiért a Softbankos Pepper-eket szúrta ki, és Yoshiki valamiért mindig a sütőtököket. Hyde megkérdezte tőle, hogy ennyire szereti-e a sütőtököt, mire Yoshiki közölte, hogy imádja a sütőtökös pitét/tortát. És közben megállás nélkül bókoltak és köszöngettek egymásnak. Ilyen lehetett, amikor Freddie Mercury és Bowie együtt dolgoztak az Under pressuere idején.
Ezek után Yoshiki visszaült a zongorához, és elegáns, könnyed ujjakkal elkezdte játszani a Larukutól a My heart draws a dream-et, és akkor nekem leesett, hogy Hyde is lassan ötven éves lesz, és két istenség találkozik a szemem láttára a színpadon, és hiába van Yoshiki Aladdin Sane-borítósra sminkelve, és hiába olyan Hyde, mint egy kis zenebohóc, ők ketten annyit tettek le már az asztalra, mint az összes többi koncertem összes zenésze együtt se biztos. Úgyhogy csöndben énekeltem magamban a refrént, és folytak a könnyeim, és közben mellettem vagy hat japán kislány simogatta-lapogatta a vállam (akik még a Yoshikis sikításom idején közölték, hogy "jajj, a gaikokujin-san milyen cuki, hogy örül!"), de ők is teljesen át voltak szellemülve, és egy pillanatra egy nagy lelki közösség keletkezett, olyan lelki közösség, amit csak tízezres embertömeg tud generálni, amikor egyszerre lélegzik, és egyszerre gondolja ugyanazt. (És itt megint becsúszott egy "NEM HISZEM EL!!!")
Yoshikinek, mint special guest-nek megköszönték a jelenlétet, Hyde-dal lőttek egy szelfit, vagy kettőt, és Hyde meg a konferanszié közölték, hogy mennyire szerencsések, amiért Yoshiki csak ezért a live-ért idejött Los Angeles-ből. Megint szóba került a sütőtök és a sütőtökös torta.
Ezután jön a kedvenc Yoshiki momentem. Anno ott rosszul hallottam/emlékeztem rá, de most a diktafonos felvételről javítom. Yoshiki kérdezi:
- Hányadszorra is rendezitek meg ezt az eventet? Harmadszorra?
- Idén ez már a tizedik alkalom... - feleli Hyde.
- A negyedik?
(Hyde és a konferanszié egyszerre:)
- A tizedik, a tizedik! (Hyde nagyon szétesetten!)
Ezek után háromszor nyomtunk egy We are - X! -et, és Yoshikit megkérdezték, üzen-e még valamit a közönségnek, ő csak annyit mondott, nagyon hálás, majd lement a színpadról, és a távoztában megsimogatott még egy sütőtökjelmezes cosplayert.
A konferanszié felkonferálta a Halloween Junky Orchestrát - és reméltem, most már tényleg a felvonulás jön, mert kezdtem nagyon fáradt és beteg lenni, Yoshiki meg már úgyis lelépett. Mindenki kijött a színpadra, és ekkor kezdődött csak a kvíz!
A kvíz lényegét ott helyben csak a gyakorlatban értettem meg, szerintem ez valami szokványos halloween party act lehetett, mert mindenki tudta, miről van szó. Behoztak egy teremint Hyde-nak, és megmutattak neki egy táblán egy dalcímet, neki pedig le kellett játszania a tereminen. Aki elsőnek kitalálta, hogy mi a dal, az megúszta a batsu gémut, a másik kettőnek viszont be kellett nyúlnia egy dobozba, és ott tapintás útján megtalálnia egy tárgyat és megfejtenie, mi az. (Akinek meg ez sem ment, az értelemszerűen veszített.) Ha pedig a három játékosból egy sem tudta a megoldást, akkor az X-Japan-tól az X-et kellett egy darabig lejátszaniuk. Vagy ha kitalálták a jó választ? Vagy csak simán minden kérdés után? Most sem teljesen világos.
Első körben Daigo, Tatsuro, és asszem a Wagakkiból valaki játszottak, és Tatsuro kitalálta, hogy ez a Super Mario témája (hozzáteszem, BAZI NEHÉZ VOLT, abból kábé senki nem találta volna ki, maximum a ritmusokból). Miután Tatsuro kitalálta, a közös session band elkezdte az X-et játszani, és persze, mindenki kiabált és ugrott és X-et mutatott, szóval kezdtem azt érezni, hogy ez egy NAGYON JÓ játék.
A második játékkörben aztán elrontották a választ, és oda kellett menniük egy dobozhoz, amiben egy süni volt - és közben a bandatagok szurkoltak a barátjuknak, hogy "vigyázzatok az ujjaitokra", de a végén persze kiderült a süni kiléte, és folyt tovább a játék.
Mivel ezúttal Hyde nem tudta jól lejátszani a feladványt (PEN PINAPPLE APPLE PEN, hogy a fba? annak dallama sincs!), megint az X-et adták elő és énekelték el (aminek én nagyon örültem, mert aznap már másodszor hallhattam - és ezúttal Yoshiki is kijött a színpadra egy gitárral, és megint ment a We are - X, WE ARE - X üvöltés is).
Ezek után Yoshikit természetesen beinvitálták a batsu gemu-be, mert miért ne, és Yoshiki választhatott magának két játszótársat is, egyiknek természetesen Shinyát (meglepődtem volna, ha nem Shinyát), a másiknak pedig Junjit választotta. A feladvány nagyon híres volt, a Departures film zenéje, amit végül Shinya kitalált, Junji meg Yoshiki pedig mehettek a dobozhoz.
Yoshiki majd összeszarta magát, mert félt, hogy ebben is egy sündisznó lesz, és elkezdett habogni, hogy neki vigyáznia kell a kezére, a konferanszié viszont megnyugtatta, hogy nem élőlény van benne, és nem veszélyes. Elképesztően vicces volt, ahogy egymás kezét tapizva megtalálták a tárgyat középen, Yoshiki zavart "Nanni kore?" felkiáltásokkal végül kitapizta, hogy ez valami virág, talán egy napraforgó, Junji viszont bekiabálta, hogy DANCING FLOWER, Yoshiki pedig megnézte a dobozt, és közölte, hogy hát ő ezt sose találta volna ki, merthogy Ő NEM JAPÁNBAN ÉL ÉS NEM ISMERI.
Viszont a szereplése végül ennyi volt, elbúcsúztak tőle, és lement a színpadról. A távollétében persze azért róla meg az X-ről beszélgettek, hogy kinek milyen élményei voltak róla, kinek hogyan inspirálta az életét. Daigo bemutatta a Halloween Junky Orchestra tagjait, és ekkor kezdődött az igazi felvonulás: mindenki lejött a színpadról és csokit dobáltak meg osztogattak a közönségnek.
Mivel élelmes gajdzsin vagyok, előrerongyoltam a kerítéshez, és így pont elkaptam Shinyát, aki a kezembe nyomott egy kókuszos csokit a tökzsákjából. Ez de perverzül hangzik így... Shinya olyan iszonyodva nézett rám közben, mintha legalábbis ÉN lennék beöltözve valaminek. Nem tudom, mi a fene baja volt. Tényleg nem...
A csokimat jól elrejtve a táskámba, magamban erőteljesen vigyorogva siettem vissza a pályaudvarra, hogy elérjem még az utolsó előtti vonatok egyikét hazafelé. Yoshiki megcsinálta a napomat, ezen nincs mit szépíteni. Hogy a halloween parti milyen volt? Hát nélküle feleannyira sem jó, mint vele. Jó volt, jó volt, de lehet, hogy másodszorra már nem mennék el rá. Különben is, mennyi az esély arra, hogy Yoshiki egy ilyenen csak úgy felbukkanjon?
Persze, azok után, hogy betanulta Hyde-nak a My heart draws a dream-et, nagyon sok, de hát én sose az eszemmel voltam fan. Még mindig megdobban a szívem, ha eszembe jut, mit éreztem, amikor felment a függöny, és Yoshiki egyszerre csak OTT VOLT, és nekünk játszott. Hyde-dal. Most. Komolyan...
Én is csak hálát érzek. És végig az járt a fejemben, hogy ezek után nekem baromira el kell mennem Miurába, és meg kell köszönnöm ezt Hidének, mert ő intézte el, egyértelműen, ez senki másnak a műve nem lehetett.
És a kinti két és fél hét alatt nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Hide elintézett nekem valamit, de erről majd később, a Knotfestnél....
Koncertélmény: 10/8.9
Helyszín, hangulat: 10/300
Yoshiki felbukkanásának meglepetésfaktora: 10/39000000000000
Hyde élőben mennyire szimpi: 10/7.9
Daigo mennyit javított az emlékein: 10/16
Yoshiki cukisága, ha sütőtökről és idegen tárgyak tapizásáról van szó: kibillenti a mutatót.
Tényleg jobb volt ennél. És nem csak azért mondom, mert Yoshiki ott termett a semmiből, és ezzel az egész napom, hetem, évem értelmet nyert, és a szívemből kicsordult az összes vér.
Ezek után Yoshiki és Hyde elindultak sétálni a hanamichin, és közben a cosplayes VIP közönség lelkesen integetett nekik. Yoshiki elmondta, hogy aznap reggel repült át Los Angeles-ből, amin az egész közönség hüledezett. Ezután szemrevételezték, ki minek van öltözve, és közben minden második szava az volt, hogy "kawaii nee?"
Hyde valamiért a Softbankos Pepper-eket szúrta ki, és Yoshiki valamiért mindig a sütőtököket. Hyde megkérdezte tőle, hogy ennyire szereti-e a sütőtököt, mire Yoshiki közölte, hogy imádja a sütőtökös pitét/tortát. És közben megállás nélkül bókoltak és köszöngettek egymásnak. Ilyen lehetett, amikor Freddie Mercury és Bowie együtt dolgoztak az Under pressuere idején.
Ezek után Yoshiki visszaült a zongorához, és elegáns, könnyed ujjakkal elkezdte játszani a Larukutól a My heart draws a dream-et, és akkor nekem leesett, hogy Hyde is lassan ötven éves lesz, és két istenség találkozik a szemem láttára a színpadon, és hiába van Yoshiki Aladdin Sane-borítósra sminkelve, és hiába olyan Hyde, mint egy kis zenebohóc, ők ketten annyit tettek le már az asztalra, mint az összes többi koncertem összes zenésze együtt se biztos. Úgyhogy csöndben énekeltem magamban a refrént, és folytak a könnyeim, és közben mellettem vagy hat japán kislány simogatta-lapogatta a vállam (akik még a Yoshikis sikításom idején közölték, hogy "jajj, a gaikokujin-san milyen cuki, hogy örül!"), de ők is teljesen át voltak szellemülve, és egy pillanatra egy nagy lelki közösség keletkezett, olyan lelki közösség, amit csak tízezres embertömeg tud generálni, amikor egyszerre lélegzik, és egyszerre gondolja ugyanazt. (És itt megint becsúszott egy "NEM HISZEM EL!!!")
Yoshikinek, mint special guest-nek megköszönték a jelenlétet, Hyde-dal lőttek egy szelfit, vagy kettőt, és Hyde meg a konferanszié közölték, hogy mennyire szerencsések, amiért Yoshiki csak ezért a live-ért idejött Los Angeles-ből. Megint szóba került a sütőtök és a sütőtökös torta.
Ezután jön a kedvenc Yoshiki momentem. Anno ott rosszul hallottam/emlékeztem rá, de most a diktafonos felvételről javítom. Yoshiki kérdezi:
- Hányadszorra is rendezitek meg ezt az eventet? Harmadszorra?
- Idén ez már a tizedik alkalom... - feleli Hyde.
- A negyedik?
(Hyde és a konferanszié egyszerre:)
- A tizedik, a tizedik! (Hyde nagyon szétesetten!)
Ezek után háromszor nyomtunk egy We are - X! -et, és Yoshikit megkérdezték, üzen-e még valamit a közönségnek, ő csak annyit mondott, nagyon hálás, majd lement a színpadról, és a távoztában megsimogatott még egy sütőtökjelmezes cosplayert.
A konferanszié felkonferálta a Halloween Junky Orchestrát - és reméltem, most már tényleg a felvonulás jön, mert kezdtem nagyon fáradt és beteg lenni, Yoshiki meg már úgyis lelépett. Mindenki kijött a színpadra, és ekkor kezdődött csak a kvíz!
A kvíz lényegét ott helyben csak a gyakorlatban értettem meg, szerintem ez valami szokványos halloween party act lehetett, mert mindenki tudta, miről van szó. Behoztak egy teremint Hyde-nak, és megmutattak neki egy táblán egy dalcímet, neki pedig le kellett játszania a tereminen. Aki elsőnek kitalálta, hogy mi a dal, az megúszta a batsu gémut, a másik kettőnek viszont be kellett nyúlnia egy dobozba, és ott tapintás útján megtalálnia egy tárgyat és megfejtenie, mi az. (Akinek meg ez sem ment, az értelemszerűen veszített.) Ha pedig a három játékosból egy sem tudta a megoldást, akkor az X-Japan-tól az X-et kellett egy darabig lejátszaniuk. Vagy ha kitalálták a jó választ? Vagy csak simán minden kérdés után? Most sem teljesen világos.
Első körben Daigo, Tatsuro, és asszem a Wagakkiból valaki játszottak, és Tatsuro kitalálta, hogy ez a Super Mario témája (hozzáteszem, BAZI NEHÉZ VOLT, abból kábé senki nem találta volna ki, maximum a ritmusokból). Miután Tatsuro kitalálta, a közös session band elkezdte az X-et játszani, és persze, mindenki kiabált és ugrott és X-et mutatott, szóval kezdtem azt érezni, hogy ez egy NAGYON JÓ játék.
A második játékkörben aztán elrontották a választ, és oda kellett menniük egy dobozhoz, amiben egy süni volt - és közben a bandatagok szurkoltak a barátjuknak, hogy "vigyázzatok az ujjaitokra", de a végén persze kiderült a süni kiléte, és folyt tovább a játék.
Mivel ezúttal Hyde nem tudta jól lejátszani a feladványt (PEN PINAPPLE APPLE PEN, hogy a fba? annak dallama sincs!), megint az X-et adták elő és énekelték el (aminek én nagyon örültem, mert aznap már másodszor hallhattam - és ezúttal Yoshiki is kijött a színpadra egy gitárral, és megint ment a We are - X, WE ARE - X üvöltés is).
Ezek után Yoshikit természetesen beinvitálták a batsu gemu-be, mert miért ne, és Yoshiki választhatott magának két játszótársat is, egyiknek természetesen Shinyát (meglepődtem volna, ha nem Shinyát), a másiknak pedig Junjit választotta. A feladvány nagyon híres volt, a Departures film zenéje, amit végül Shinya kitalált, Junji meg Yoshiki pedig mehettek a dobozhoz.
Yoshiki majd összeszarta magát, mert félt, hogy ebben is egy sündisznó lesz, és elkezdett habogni, hogy neki vigyáznia kell a kezére, a konferanszié viszont megnyugtatta, hogy nem élőlény van benne, és nem veszélyes. Elképesztően vicces volt, ahogy egymás kezét tapizva megtalálták a tárgyat középen, Yoshiki zavart "Nanni kore?" felkiáltásokkal végül kitapizta, hogy ez valami virág, talán egy napraforgó, Junji viszont bekiabálta, hogy DANCING FLOWER, Yoshiki pedig megnézte a dobozt, és közölte, hogy hát ő ezt sose találta volna ki, merthogy Ő NEM JAPÁNBAN ÉL ÉS NEM ISMERI.
Viszont a szereplése végül ennyi volt, elbúcsúztak tőle, és lement a színpadról. A távollétében persze azért róla meg az X-ről beszélgettek, hogy kinek milyen élményei voltak róla, kinek hogyan inspirálta az életét. Daigo bemutatta a Halloween Junky Orchestra tagjait, és ekkor kezdődött az igazi felvonulás: mindenki lejött a színpadról és csokit dobáltak meg osztogattak a közönségnek.
Mivel élelmes gajdzsin vagyok, előrerongyoltam a kerítéshez, és így pont elkaptam Shinyát, aki a kezembe nyomott egy kókuszos csokit a tökzsákjából. Ez de perverzül hangzik így... Shinya olyan iszonyodva nézett rám közben, mintha legalábbis ÉN lennék beöltözve valaminek. Nem tudom, mi a fene baja volt. Tényleg nem...
A csokimat jól elrejtve a táskámba, magamban erőteljesen vigyorogva siettem vissza a pályaudvarra, hogy elérjem még az utolsó előtti vonatok egyikét hazafelé. Yoshiki megcsinálta a napomat, ezen nincs mit szépíteni. Hogy a halloween parti milyen volt? Hát nélküle feleannyira sem jó, mint vele. Jó volt, jó volt, de lehet, hogy másodszorra már nem mennék el rá. Különben is, mennyi az esély arra, hogy Yoshiki egy ilyenen csak úgy felbukkanjon?
Persze, azok után, hogy betanulta Hyde-nak a My heart draws a dream-et, nagyon sok, de hát én sose az eszemmel voltam fan. Még mindig megdobban a szívem, ha eszembe jut, mit éreztem, amikor felment a függöny, és Yoshiki egyszerre csak OTT VOLT, és nekünk játszott. Hyde-dal. Most. Komolyan...
Én is csak hálát érzek. És végig az járt a fejemben, hogy ezek után nekem baromira el kell mennem Miurába, és meg kell köszönnöm ezt Hidének, mert ő intézte el, egyértelműen, ez senki másnak a műve nem lehetett.
És a kinti két és fél hét alatt nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Hide elintézett nekem valamit, de erről majd később, a Knotfestnél....
Koncertélmény: 10/8.9
Helyszín, hangulat: 10/300
Yoshiki felbukkanásának meglepetésfaktora: 10/39000000000000
Hyde élőben mennyire szimpi: 10/7.9
Daigo mennyit javított az emlékein: 10/16
Yoshiki cukisága, ha sütőtökről és idegen tárgyak tapizásáról van szó: kibillenti a mutatót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése