A Merry és én. Én és a Merry. Mi a Merryvel. Ez egy érdekes kapcsolat..
Mivel ez a blog jórészt a személyes sztorizgatásaimból áll, és erről a koncertről amúgy sem szándékoztam kimerítő kritikát írni, ezért visszamegyek a macska farkához, és onnan közelítem meg a fejét.
Érdekes kapcsolatom a Merryvel úgy indult, hogy amikor volt Németországban Merry koncert, én nem mentem ki, mert nem. És utána itthon sírtam, amikor Case elmesélte, hogy játszották a kedvenc Ayumi Hamasaki-számomat (az M-et), Merrysítve. Ezen azt hiszem, ott helyben Case is sírt, mert ő is nagy Ayumi Hamasaki-rajongó (volt). ((Többek között anno, olyan 1999-ben vagy akörül pont Ayu miatt ismerkedtünk össze. De rég volt, tán igaz sem volt.))
Mindig hallgatgattam Merryt, és kikerülhetetlenek voltak, mert hát Gara és Kyo, Gara és Tatsuro, ha nem én írtam róluk fanficceket, akkor megírták mások is. Gara egy izgalmas karakter, és az izgalmasságát tovább árnyalta, hogy a japán pletykafórumokon aztán mindent de mindent lehetett róla olvasni. Ezek közül a pletykák közül leírom a kedvenceimet:
- irtózik a kövér emberektől
- nem fog meg olyan dolgokat, amiket más puszta kézzel megfogott előtte
- nem iszik-eszik más után
- megrögzött kézmosó, és amikor lehet, kesztyűt visel
- szex közben minél kisebb felületen szeret érintkezni a partnerével, ezért többnyire kutyapózban csinálja hátulról
- nem szereti, ha egy lánynak túl nedves a puncija, ezért marha gyorsan lezavarja a menetet, nehogy a partnernője izgalomba jöjjön
- naponta minimum 40 percet jógázik, organikus anyámkínja diétát folytat, és mániákusan próbálja 4% körül tartani a testzsírját
- utálja, hogy a koncerteken fanok is vannak. (IS??)
És ebben az a durva, hogy én ezeket a pletykákat teljesen hitelesnek, illetve karakterhűnek érzem. Főleg mert Garának mindig vadiúj mikrofont adtak a kezébe, és ha felvett vagy elvett valamit, egy kis törölközővel mindig letörölte. Én már röhögtem magamban ezen a Monk-os kényszerességén.
Na, de vissza az eredeti céljához a bejegyzésnek.
Aznap, tekintettel a koncert helyszínére (Shinagawa), úgy döntöttem, elmegyek Miurába Hidét meglátogatni. Közben úgy eltévedtem, mint Ikebukurónál sem soha, és aztán visszafelé is eltévedtem, és hát nagyon durva a japán vidék. Vissszafelé aztán Shinagawa állomáson is eltévedtem (egy nap háromszor? Nanácska!!), mire megtaláltam ezt a Prince hotelt, aminek a színháztermében rendezték a koncertet.
Már a jegyvásárlás idején fura volt, hogy egy nap két koncert, hogyan oldják meg, miért nem maradhatunk simán bent, és egyéb kérdések merültek fel bennem. Kint baromi hideg volt, ugyanis aznap érkezett Tokióba az "első hideg szél", a kogarashi, ami az észak felől beáramló hideg levegőt jelenti. Én nagyon fáztam, előttem a sorban rengeteg japán kislány pólóban, egy szál törcsiben dideregve, hát ők az igazi fanok, gondoltam én.
Az első koncert ülőhelyes volt, és az én jegyem ráadásul az erkélyre szólt, nagyon nagyon jó helyre - többen is odakuncsorogtak hozzám, hogy szeretnének a helyemre ülni, és cseréljek velük. Haha.
A setting olyan volt, mintha egy húszas évekbeli amerikai klubban lennénk, rendes bigbanddel, vokálosokkal, és mérhetetlenül sok eleganciával. Most itt ismertethetném az egész koncertet, meg a setlistet, de szerencsére lement Niconicon élőben, és felkerült Youtube-ra is, úgyhogy beteszem ide annak, aki meg akarja nézni (meg magamnak nosztalgiázni):
Ezen egyrészt látszik minden, másrészt hallatszódik, hogy Gara mennyire hamis, és mennyire rémesek a kecskevibrátói. Persze, nem az énektudásáért szeretjük (akkor miért? mert amúgy nem is egy szimpatikus ember, és még csúnyán is öregszik), de azért nem árt, ha egy énekes azért legalább egy karaokebajnok szintjén tud.
Ami engem rendkívüli módon meglepett, az az volt, hogy milyen kevesen voltak. Én komolyan azt hittem, hogy a Merry egy ennél sokkal nagyobb banda, és egy 15 éves évfordulón azért csak eljön mondjuk 1500-2000 fan, de a 2500-at is reálisnak gondoltam. Hát ebben tévedtem. Vagy kiöregedtek a szépfiú-korból (aminek némiképp ellentmond, hogy a lányok többsége 20 év alatti volt - bár ha hinni lehet a Tanukinak, ők csak azért jönnek, mert a Merry tagok a legkönnyebben kaphatók, és ha egyszer valamelyikkel összekerülsz, akkor ő be tud vinni téged olyan társaságba, ahol nagyobb halak is akadnak), fogalmam sincs. Vagy Gara mások szerint is hamis, nem csak szerintem.
Ettől függetlenül (már ha az ember tudja magát függetleníteni attól, hogy egy amúgy zeneileg teljesen korrekt, mi több, zseniális bandának ennyire rettenetes énekese van) én nagyon élveztem a koncertet, mert a hangulat igazán különleges volt. Nem mondom, hogy egyedi, mert anno a tokiói Ace-koncerten a fiúk rendesen odatették magukat, és hasonló körülmények, hasonló atmoszféra ott is kialakult. De tényleg élveztem, és a csinos ruhás közönséggel (mindenki olyan volt, mintha bálba jött volna - gondolom, ezt is csak gondolom, a bandatagok felszedése kedvéért) olyan érzésem volt, mintha minimum operába jöttem volna. Túlságosan hamar vége is lett.
Az este két részre volt bontva: az első volt a "shiroi hitsuji", a fehér bárány, és a második a "kuroi hitsuji", a fekete bárány. Anno volt egy ilyen albumuk is, és voltak azért a számok között átfedések szép számmal. Mondhatni, nem ért meglepetés.
Odakint az este 8 órás kezdéshez és újrasorbanálláshoz felsorakoztunk. Előttem egy francia lány, aki nálam lényegesen jobban beszélt japánul, összebratyizott egy jourennel, és megosztotta vele a pasminasála szélét (ilyenek ezek a gajdzsin fanok, egy didergő japán lányhoz bármikor odabújnak és megosztják vele a sáljukat), úgyhogy leginkább őket hallgattam, miközben kabátban is fáztam.
Végül csak bementünk, és én elfoglaltam a helyem leghátul, a falnak dőlve, ugyanis már nagyon fájt a lábam, és nem nagyon bírtam állni. És itt jön a sztori aranyos része.
Áll mellettem egy család: apuka, ötvenes, de inkább hatvan felé hajló (lehet, hogy több is), anyuka, nagyjából vele egykorú, és egy olyan 30 fölötti lányuk. Teljesen offtopic társaság voltak, hárman egymás mellett, leghátul. Apuka szemüveges, nagydarab ember, kövérkés arcú, majdnem européer vonásokkal, elsőre nem is mertem volna teljesen japánnak mondani. Anyuka hasonló alkatú és méretű, mint én, rendes mellbőséggel, kisimult arccal. A lányuk pedig tagadhatatlanul mindkettejükre hasonlított. A keverőpult mellett álltak, és csak az utolsó pillanatban jöttek be, amikor elkezdődött a koncert. Láthatóan azonban nem kötötte le őket, mert végig egymással beszélgettek, és röhögcséltek, és próbálták a hangosítást is túlkiabálni.
Apuka rendszeresen elővette a telefonját, és csinált vele videót meg fotókat a közönségről, és a bandáról is. Senki nem szólt rá, pedig ott állt egy rakás staffos a környéken. Hát én közelebb araszoltam hozzájuk, és elkezdtem hallgatózni.
Apuka bajnok beszólása:
- Sose volt normális. (...) A legnagyobb siker, amit elért, hogy a középiskolás lányokat megtanította magasugrani.
(Utalva ezzel két nagyon fiatal lányra előttünk, akik kb. 80-90 centiket ugrottak helyben, miközben a furikat csinálták.)
Na, én abban a pillanatban tudtam, hogy ők valamelyik zenésznek a családja. És a beszélgetésükből nem derült ki, hogy melyiküké, de apuka magasságát, testalkatát és arcát látva, én majdnem biztos vagyok benne, hogy Nero szülei és lánytestvére voltak. Hozzáteszem, fogalmam sincs, hogy Neronak vannak-e testvérei, vagy hogy milyenek a szülei. De egy biztos: ez a három ember valakihez tartozott a zenészek közül, mert nagyon gáz módon viselkedtek, végig osztották a fiukat, hangosak voltak, és senki nem szólt rájuk, hogy ne kamerázzák a koncertet. (Sőt, nekem így sikerült instára feltennem videót - ott álltam mellettük, és én is pofátlanul elővettem a telefonomat, és így azt hihették a staffosok, hogy hozzájuk tartozom...)
Mivel tökéletes minőségű felvételek vannak róla, a koncertről ismét nem szeretnék semmit írni. Rettentően élveztem, de leginkább a hangulat miatt. Legalább világossá vált, hogy még mindig nagyon szeretem a Merryt, zeneileg, de Garát lecserélném egy rendes énekesre, és hogy visszakanyarodjak a Tanukihoz, lehet, hogy ő kesztyűben se nyúlna hozzám, de ez teljes mértékben kölcsönös. Nem találtam benne semmi vonzót, és értetlenül állok a jelenség előtt, hogy mások mit látnak benne. Bár, a közönség létszámát elnézve, valószínűleg nincsenek sokan azok sem, akik látnak valamit.
Ez a beszámoló kicsit keserűnek hat, pedig én tényleg nagyon jól szórakoztam, és nagyon jó zenei élményben volt részem, bár tény, hogy a koncert első fele közelebb állt a szívemhez, mint a második. Csak Gara ne lett volna hamis, és akkor minden tökéletes lett volna.
Koncertélmény: 10/7,5
Gara és a tiszta hangok eltalálása: 10/2,2
A letörölt mikrofonok száma: 4
Jófej zenészcsalád: 10/16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése